Nyomoz a rendőrség a Kréta és a Neptun Palkovics-közeli cégcsoportja ügyében

Hivatali visszaélés miatt nyomozást indított a BRFK a Neptun, a Kréta és a Poszeidon ügyében – írja a Telex. Tanács Zoltán tud-tech miniszter a múlt héten jelentette be, hogy feljelentést tettek az elektronikus oktatási rendszerek ügyében.

A kormányzati tájékoztatás szerint 2019 és 2026 között több mint 100 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket ezen a téren, jelentős részüket érdemi verseny nélkül, egyetlen cégcsoporthoz köthetően. Magyar Péter ehhez a kormányszóvivői tájékoztatón azt tette hozzá, hogy az érintett cégek mind Fauszt Zoltánhoz kötődnek, akit ő Palkovics László barátjának nevezett.

Az Orbán-kormányokban több fontos tisztséget, többek között innovációs és technológiai miniszteri posztot betöltő Palkovics és Fauszt kapcsolata az egyetemi éveikből ered, 2000-től 2014-ig üzlettársak is voltak egy közös cégben.

Palkovics politikai erősödésével párhuzamosan Fauszt cégei egyre több állami közbeszerzést nyertek el, erről itt írtunk részletesebben. Fauszt aztán 2019 tavaszán helyet kapott a kiemelt informatikai beruházásokról döntő Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsban is. Orbán Viktor 2020. december 28-án azonnali hatállyal felmentette a pozíciójából Fausztot, anélkül, hogy erről előre tájékoztatta volna a miniszterét. Feltehetően ez lehetett az utolsó csepp a pohárban Palkovics László 2021. januári lemondása előtt.

Fauszt cégei azonban ezután is megkerülhetetlenek voltak, 2024-ben például egy 23 milliárdos, iratkezelő rendszer használatával kapcsolatos közbeszerzést zsebeltek be gyakorlatilag verseny nélkül.

Az ország összes közoktatási intézményében használt Kréta, a felsőoktatásban pedig a szintén általuk üzemeltetett Neptun lett egyeduralkodó – utóbbi, mint a Telex írja, az áprilisi választás előtt hirtelen radikálisan megemelte a rendszer üzemeltetési díját az egyetemeknek. A titkos kormányhatározattal kötelezővé tett iratkezelő szoftvert, a Poszeidont fejlesztő másik Fauszt-céggel fél évvel a választás előtt kötöttek az állami szervek több tízmilliárdos szerződést.


Forrás

Érdekességek

Poloskák helyett csótányok: utcára mentek India magukra hagyott fiataljai, a rendőrség kőkeményen csapott le rájuk

Pánikolnak Fonyódon, szabadul Molnár Csilla gyilkos bátyja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.86Ft
23 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 06:20 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 06:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.35Ft
23 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 06:20 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 06:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »