Olyan kapitányt kapott Hollandia, aki a helyi futball fiának vallja magát

Xavi az első külföldi állampolgárságú edző Ernst Happel óta, a legendás osztrák szakember 1977-78-ban dolgozott a holland válogatott élén.

A spanyol tréner a következő, 2030 nyarán Spanyolországban, Portugáliában és Marokkóban megrendezésre kerülő világbajnokság végéig kötelezte el magát, bemutatkozására szeptember 24-én kerül sor, amikor Hollandia Németországgal játszik a Nemzetek Ligájában. Ezt követően a válogatott Szerbia (idegenben), Görögország (idegenben) és ismét Szerbia (hazai) ellen lép majd pályára.

„Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy a holland válogatott vezetőedzője lehetek. Mivel az FC Barcelona akadémiáján tanultam, ahol többek között Johan Cruyff és Rinus Michels is erősen befolyásolt, különleges kötődést érzek a holland futballhoz” – nyilatkozta Xavi.

Mondhatni, hogy kicsit a holland futball fia vagyok. Más nagyszerű menedzserek, különösen Louis van Gaal, akinek az irányítása alatt debütáltam a Barcelonában, vagy Frank Rijkaard is fontos szerepet játszottak abban, hogy játékosként és edzőként is formálódtam.

A Barca igazi legendája

Xavi az FC Barcelona középpályásaként 767 mérkőzésen lépett pályára a katalánok színeiben, 85 gólt szerzett és 186 gólpasszt adott. Összesen 25 trófeát nyert a klubbal, köztük négy Bajnokok Ligáját (2006, 2009, 2011, 2015). 2015 nyarán elhagyta a spanyol élcsapatot, négy szezont töltött a katari al-Szadd csapatában, ott kezdte meg edzői karrierjét is 2019-ben.

2021 novemberében visszatért Barcelonába, ahol ugyancsak Ronald Koeman utódjaként vette át az edzői posztot. 2022/2023-ban La Ligát és Szuperkupát nyert, egy évvel később adta ét a helyét Hansi Flicknek, azóta munka nélkül volt.

Kapcsolódó
Southampton's Dutch manager Ronald Koeman (R) shakes hands with Manchester United's Dutch manager Louis van Gaal ahead of the English Premier League football match between Southampton and Manchester United at St Mary's Stadium in Southampton, southern England on September 20, 2015. AFP PHOTO / IAN KINGTON RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 75 images, no video emulation. No use in betting, games or single club/league/player publications.

The post Olyan kapitányt kapott Hollandia, aki a helyi futball fiának vallja magát first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kolumbia háromnapos gyászt hirdetett, az EU segítséget ígért

„Nem volt meg az a tűz az utolsó ötvenre” – Kós Hubert sérült lábbal úszott az Eb-n

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.51Ft
13 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Aug 2026 04:20 UTC
Latest change: 13 Aug 2026 04:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.36Ft
13 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Aug 2026 04:20 UTC
Latest change: 13 Aug 2026 04:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »