Tanács Zoltán: Lehet, hogy jobbat tenne az emberiségnek, ha lassítanánk a szuperintelligenciáért folyó versenyt

A magyar kormány képviselői már felvették a kapcsolatot a legfejlettebb AI-modellek mögött álló amerikai cégekkel, amelyekkel arról tárgyalnának, hogy miként tudnák segíteni a magyar államot ezeknek a technológiáknak a használatában – mondta kérdésünkre Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter péntek délután egy szűk körű sajtóbeszélgetésen, ahol a mesterséges intelligencia mellett szóba került a tudományfinanszírozás kérdése, a HUN-REN kutatóhálózat átalakítása és a magyar űripar jövője is.

Csütörtök este az OpenAI kiadta eddigi legfejlettebb modelljét, a GPT–6 Astrát, ami a cég saját értékelése szerint kritikus szintű kiberbiztonsági képességekkel bír. Magyarország tudományos és technológiai miniszterét a Batthyány tér közelében található minisztérium konferenciatermében többek közt arról kérdeztük, hogy tervezik-e a fejlett AI-képességek alkalmazását a magyarországi kritikus infrastruktúra megerősítésében, és ennek érdekében folytatnak-e egyeztetéseket az OpenAI-jal és a szintén jelentős kiberképességekkel bíró Claude Mythos AI-modellt kifejlesztő Anthropic-kal.

„Magyarország nem indul könnyű startpozícióból, amikor erről kell tárgyalni” – mondta Tanács, utalva az OpenAI-jal, Anthropic-kal, Google-lel és Microsofttal tervezett egyeztetéseikre. „Hogy a fejlett amerikai modelleket gyártó cégek egy olyan országgal kössenek magas szintű megállapodást, amiről gyakorlatilag az a külföldi világkép, hogy az előző 16 évben az orosz titkosszolgálatok ki-be jártak és úgy közlekedtek a rendszerekben, ahogy akartak. Nem lesz könnyű tárgyalás” – mondta.

Tanács reális veszélynek nevezte, hogy fejlett AI-modellek rossz kezekbe kerülve sokkal nagyobb horderejű, tömeges és nehezebben kivédhető kibertámadásokat indíthatnak a jellemzően elmaradott és nem frissített infrastruktúrák ellen. „Ezzel a komplex kihívással nagyon magas szinten szeretnénk foglalkozni a kormányzaton belül. Egy egységesített, megerősített nemzeti kibervédelemre van szükség” – mondta a miniszter. Ennek érdekében készül a minisztériumban már egy előterjesztés, ami a jelenlegi, széttagolt rendszer fenntartása helyett egy sokkal egységesebb kiberbiztonsági szervezet létrehozását javasolja a kormánynak. Ez sokkal gyorsabb reagáló képességet biztosítana a magyar államnak.

Siralmasak Magyarország tudományos és innovációs mutatói

Magyarország a 27 tagú Európai Unióban szinte minden tudományos és innovációs mutatót tekintve a 20-22. helyen áll . „Ez siralmas” – mondta a sajtóbeszélgetésen Horváth Péter tudománypolitikáért és innovációért felelős államtitkár, aki szerint azt kellene elérni, hogy Magyarország az EU-n belül a középmezőnybe kerüljön. Ehhez 2030-ra GDP-arányosan 2 százalékra emelnék a kutatás-fejlesztési és innovációs kiadásokat, 2035-re pedig a 3 százalékot szeretnék elérni. A kormány 2029-ig a jelenleg rendelkezésre álló 103 milliárdról 225 milliárdra növelné a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítható keretet. Eközben megerősítenék az európai és nemzetközi kapcsolatokat, Brüsszelben pedig tudományos és technológiai irodát hoznak létre, aminek a feladata a magyar érdekképviselet lesz ezeken a területeken.

Zajlik a HUN-REN kutatóhálózat átalakítása is. „Arra jutottunk, hogy a jelenlegi vezetéssel nem tudunk együtt dolgozni, és a jelenlegi formának néhány motívumát megtartva egy új kutatóhálózat jön létre” – mondta Horváth, hozzátéve, hogy az új szervezet a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működik majd. Ennek része lesz az ELTE-hez csatolt négy humán- és társadalomtudományi kutatóközpont is – itt a minisztérium dolgozik az elmaradt bérrendezéseken is, amiben a következő hetekben ígérnek előrelépéseket. „A törvényalkotás folyik, és tárgyalásban vagyunk a vezetők lemondásáról is” – mondta Horváth a HUN-REN jelenlegi elnökére, Gulyás Balázs idegtudósra és Jakab Roland vezérigazgatóra utalva.

Csütörtökön derült ki, hogy idén Magyarországról egyetlen kutató sem nyerte el a fiatal kutatóknak szóló, nagy presztízsű Európai Kutatási Tanács (ERC) Starting Grant kutatási támogatását, miközben a támogatottak között 2 román, 1 szlovén és 18 osztrák kutatócsoport is volt. Horváth szerint olyan életpályamodellt kell kidolgozniuk, ami megteremti az ahhoz szükséges bizalmat, hogy a külföldön tapasztalatot szerző magyar kutatók hazatérjenek – ehhez szerinte magas tudományos színvonalú kutatóközösségekre és átlátható finanszírozásra van szükség. A fiatal kutatók bizalmának helyreállítását firtató kérdésünkre, amit Kemenesi Gábor virológus a Qubitnek májusban adott interjújában kiemelten fontosnak nevezett, az államtitkár azt mondta, hogy ennek egyik eleme a most havi 140-180 ezer forintos PhD-ösztöndíjak összegének jelentős növelése lehet – ezen jelenleg együtt dolgoznak az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériummal.

Európának nem szuperintelligenciát kell építenie

Európának nem az a célja, hogy beszálljon a mesterséges általános intelligenciáért (AGI) és a mesterséges szuperintelligenciáért (ASI) folyó versenybe, mondta Tanács, amikor arról kérdeztük, hogy mennyire elégséges az AI-szuverenitás megteremtéséhez új európai adatközpontok létesítése, ha az AI-modellek és AI-cégek terén az EU jelentős lemaradásban van. A tudományos és technológiai miniszter reményét fejezte ki, hogy az AGI és ASI eléréséért folyó versenyt az egyes országok lassítani fogják. „Lehet, hogy most jobbat tenne az emberiségnek, ha kicsit visszafognák” – mondta.

Az élen járó AI-modellek fejlesztői mind az Egyesült Államokban vannak, Kína igyekszik követni őket, míg Európában egyedül a francia Mistral ad ki fejlett AI-modelleket. Az Európai Unió elhatározta, hogy felveszi a kesztyűt a mesterséges intelligencia terén, mondta a miniszter, és ezt jól teszi, mert a számítási kapacitások tekintetében nem maradhatunk le még jobban az Egyesült Államoktól, a Közel-Kelettől és Kínától. Tanács júliusban jelentette be, hogy Magyarország egy lengyel vezetésű konzorciumon keresztül csatlakozik az EU-s AI Gigafactories programhoz, aminek keretében több európai országban is hatalmas AI-adatközpontok létesülnek majd.

Tanács szerint jelenleg Európa legfontosabb ütőkártyáját az egész AI-értékláncban a chipgyártásra alkalmas eszközök jelentik, amikkel a holland ASML litográfiai berendezéseket gyártó vállalat és beszállítói foglalkoznak. Ezeket Tanács szerint védeni kell, miközben Európának olyan területekre kell koncentrálnia, mint a gyógyszerkutatás vagy a robotika, ahol komoly tudással és hagyományokkal rendelkezünk.

Még tart a 4iG-s szerződések átvilágítása

A kormány augusztus közepén rendelte el a távközléssel, informatikával, valamint hadi- és űriparral foglalkozó 4iG cégcsoport állami szerződéseinek felülvizsgálatát. Korábban a magyar állam csak a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt.-vel három, együttesen 2,36 milliárd eurós (850 milliárd forint) bruttó kötelezettségvállalással járó szerződést kötött műholdakra és hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokra. Újságírói kérdésre Tanács elmondta, hogy még zajlik a cégcsoport szerződéseire és tranzakcióira vonatkozó minisztériumi ellenőrzés. „Itt is azt tapasztaljuk, hogy mintha olyanok írták volna ezt a szerződést, akiknek az lett volna az érdeke, hogy nehogy véletlen a magyar állam érdekei ezekben a szerződésekben képviselve legyenek” – mondta a miniszter a 4iG űripari szerződéseiről.

A Telex kérdésére Tanács elmondta, hogy a Kapu Tibor 2025-ös űrrepülését lehetővé tevő HUNOR – Magyar Űrhajós Program jót tett azzal, hogy visszahozta az űrkutatás témáját a közbeszédbe. Kaput, aki júliusban nagyinterjút adott a Qubitnek, júniusban bízta meg a tudományos és technológiai miniszter a magyar űrügynökség koncepciójának kidolgozásával. A miniszter pénteken azt ígérte, hogy az év végéig megújított űrstratégiával állnak elő, ami egyetlen megacég helyzetbe hozása helyett a nagyjából száz magyar űripari kis- és középvállalat sikeres ökoszisztémává alakítását célozza majd, hogy azok értékes beszállítóivá válhassanak az európai űriparnak.

Hogyan lesznek alapkutatási eredményekből sikeres startupok?

Miként lesz a tudományból olyan innováció, ami a mindennapi életbe is át tud kerülni, és valódi gazdasági hasznot tud hozni? „Ezen a téren kell nagyon nagyot lépni előre” – mondta Tanács, hozzátéve, hogy a minisztérium itt más tárcákkal is együttműködik majd. Ennek egyik területe a magyar startupok fejlődésének és nemzetközi sikereinek elősegítése lesz, amihez szabályozási módosítások és ösztönzők bevezetését tervezik.

Horváthot a Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumok programról is kérdeztük, amivel a kormány célja, hogy az alapkutatás terén elért eredmények startupok formájában hasznosuljanak. Ennek keretében augusztus végén 20,9 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg több magyar kutatócsoportnak. De miben mérik a program sikerét? Az államtitkár kérdésünkre elmondta, hogy a tudományos eredmények és a támogatások tudományt ösztönző hatásai viszonylag könnyen mérhetők, például a publikációk vagy a további sikeres pályázatok számában. Az egyik legfontosabb mérce a startupok tekintetében pedig az lesz, hogy maga az elindított vállalkozás milyen sikermutatókat tud felmutatni, és mennyire képes nemzetközi piacra lépni. Horváth az alapkutatások időtávja és a korábbi tapasztalatok alapján arra számít, hogy magának a programnak a sikerét hatéves időtávban lehet majd igazán megítélni.

Horváth szerint a kormány célja egy olyan kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) stratégia és ökoszisztéma kialakítása, ami a legjobban megfelel a mindenkori kihívásoknak, legyenek azok gazdasági, védelmi, egészségügyi vagy környezeti természetűek. Ezt szolgálja majd a Nagy Kihívások (Grand Challenges) stratégia, aminek három területét az egészség, a technológia és a környezeti kihívások alkotják majd. Az innovációs politikában központi szerepet szánnak majd a kettős felhasználású (dual use), vagyis polgári és védelmi technológiák közös fejlesztésének is.

Az innovációk megszületése előtt álló legnagyobb kihívásokat jelenleg az oktatásban látják. „Meg kell tanítanunk a fiataljainkat innoválni, és föl kell karolnunk a kiválósági oktatást” – mondta Horváth, hozzátéve, hogy ezzel párhuzamosan összkormányzati szinten meg kell teremteni az innováció jogi, gazdasági és társadalmi feltételeit. Tízezer középiskolás hallgatót vonnának be egy innovációs programba, valamint kiterjesztenék a meglévő kiválósági programokat is.


Forrás

Érdekességek

A Ceaușescu házaspár kedvenc Daciáját a fogyasztóvédelemnek kellett betiltania, de még utána is gyártották

A Tisza-kormány feladata lenne az arcfelismerő rendszerekről szóló törvény eltörlése, de egyelőre nem tettek érte semmit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.28Ft
05 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 19:25 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 19:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.84Ft
05 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 19:25 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 19:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »