Négy időközi választás lesz vasárnap, egyetlen helyen van pártjelölt, ő egy fideszes mandátumot vinne el

A Hajdú-Bihar megyei Püspökladányban egyéni önkormányzati képviselőt, három kisebb településen polgármestert, ezekből két helyen képviselő-testületet is választanak a vasárnapi időközi választásokon. A négy település összes indulójából egyetlen pártjelölt van: a püspökladányi 7. számú egyéni választókerületben ugyanis a Munkáspárt támogatásával indul el Balogh György. A párt az elmúlt két parlamenti választáson már országos listát sem tudott állítani, idén tavasszal csak 59, a Szolidaritással közös jelöltjük volt, akik összesen 4187 szavazatot kaptak.

A püspökladányi körzetben a 2024-es választást a fideszes Varga Zoltán nyerte elég simán, 56,65 százalékos támogatottsággal. Alpolgármester is lett az új testületben, de július elején lemondott, amit azzal indokolt, hogy a felelős önkormányzati munka feltételei nem adottak a testületben (pedig a 12 önkormányzati képviselői helyből a fideszesek 7-et szereztek meg a választáson). Érdekes, hogy az akkori három ellenfele egyike sem indul most, Tőke László és Szilágyi András a két további jelölt a körzetben, mindketten függetlenként.

A püspökladányi mellett a Tolna megyei Medina, valamint két Veszprém megyei település, Bakonynána és Szápár tart időközi választást. Medina polgármestere szintén nyáron mondott le, azt mondta, felőrlődött a munkában. Bakonynánán és Szápáron a testület feloszlatta magát, így ott képviselőket is választanak.


Forrás

Érdekességek

Idősotthonban történt késelés Németországban

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.34Ft
17 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 17 Oct 2026 07:20 UTC
Latest change: 17 Oct 2026 07:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.29Ft
17 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 17 Oct 2026 07:20 UTC
Latest change: 17 Oct 2026 07:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »