Álarcos izraeli telepesek támadtak európai diplomatákra Ciszjordániában

Álarcos izraeli telepesek támadtak egy európai diplomatákból álló delegációra a megszállt Ciszjordániában – írja a BBC. A belga, francia és lengyel diplomatákból, valamint a katolikus egyház képviselőiből álló delegáció a Ramalláh közelében fekvő, nagyrészt keresztények lakta Taybehbe látogatott, hogy felmérje a palesztinok helyzetét, miután a telepesek az utóbbi időben csaknem mindennap megzavarták az olajbogyó-szüreteket.

A helyszínen készült videófelvételeken álarcos telepesek szállnak szembe a konvojjal, a beszámolók szerint köveket is dobáltak. A belga hatóságok közlése szerint betörték a konzulátus egyik autójának ablakát, és bántalmazták Bernard Baudoux-t, Aulnoye-Aymeries franciaországi baloldali polgármesterét. Baudoux az AFP-nek azt mondta, támadói megrúgták, vasrudakkal ütötték, majd a földre lökték.

„Az erőszak indokolatlan jellege döbbent meg. Teljesen feldühödve érkeztek”

– mondta Baudoux. Hozzátette:

„Az egész világnak tudnia kell, mi történik ott. Én visszatérek a hazámba, és minden rendben lesz. Azok szenvednek továbbra is a legtöbbet, akik itt élnek.”

Maxime Prévot belga külügyminiszter elítélte a támadást, és felszólította Izraelt, hogy állítsa bíróság elé a felelősöket. „A palesztinok mindennap szembesülnek ezzel az erőszakkal. A telepesek az erről tudósító újságírókat és a diplomatákat is célba veszik” – írta.

„Az olajbogyó betakarítása, a tudósítás vagy a diplomáciai feladatok ellátása senkit sem tehet támadás célpontjává.”

Az izraeli hadsereg „súlyos erőszakos cselekménynek” nevezte a történteket, és vizsgálatot indított. Közlésük szerint az előzetes vizsgálat alapján a támadás idején nem tartózkodtak katonák a helyszínen. Gideon Sa’ar izraeli külügyminiszter szintén elítélte a „rendbontók” fellépését, de azt is kifogásolta, hogy a látogatást előzetesen nem egyeztették a hadsereggel. Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala óvatosságra intett, és azt írta, hogy „ellenőrzött bizonyítékok híján” nem lehet következtetéseket levonni a történtekről. A hivatal szerint az eset egy Izrael és a ciszjordániai zsidó telepesek ellen irányuló, „lejárató kampány” része lehet.

A diplomáciai konvoj elleni támadás előtt, pénteken izraeli telepesek brutálisan megverték Heidi Levine-t, a Washington Post fotóriporterét, aki az olajbogyó-szüretről tudósított. A nő kezét szombaton meg kellett műteni. Marco Rubio amerikai külügyminiszter „felkavarónak” nevezte a Levine elleni támadást. Mike Huckabee, az Egyesült Államok izraeli nagykövete „maszkos gyávák által elkövetett megvetendő terrorcselekménynek” nevezte az esetet, és azt mondta, az elkövetőket „a törvény teljes szigorával” kell felelősségre vonni.

Netanjahu hivatala arról az esetről is azt írta, hogy a körülmények „egyelőre tisztázatlanok, és vizsgálat folyik az ügyben”. Az X-en közzétett bejegyzésében egymásnak ellentmondó beszámolókra hivatkozott, amik szerint több száz „arab és szélsőbaloldali aktivista került szembe mintegy 40 izraeli fiatallal”.


Forrás

Érdekességek

The nation’s cartoonists on the week in politics

Halálos áldozatai is vannak egy kanadai katonai bázis közelében kitört tűznek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.21Ft
18 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 18:30 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 18:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.31Ft
18 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 18:30 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 18:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »