Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren

Több mint egymillió forintba kerülő kerekesszéket loptak el egy magyar nőtől a malagai repülőtéren. A család kártérítést vár a WizzAirtől, a spanyol rendőrség nyomoz az ügyben – derült ki az RTL Híradóból.

Lakatos Emese annak köszönhetően utazott ki Spanyolországba, hogy nyert a Wizz Air Budapesti félmaratonon, ahol egy speciális eszközzel, handbike-kal, azaz kézi hajtású biciklivel vett részt. Az érem mellé a légitársaságtól kuponokat kapott, ennek köszönhetően utazott ki családjával Spanyolországba.

A reptéren azonban szembesültek vele, hogy a kerekesszéke eltűnt. A riport szerint a 30 éves nő öt évet várt a több mint egymillió forint értékű új kerekesszékére, amelyet két héttel az utazás előtt készült el. A gépen nem utazott más kerekesszékes, így az a lehetőség nem merült fel, hogy összecserélték mással.

A nő édesanyja szerint az egyik spanyol dolgozó tanúja volt annak, mi történt: látta, ahogy valaki ül a székben, majd kísérője társaságában sietősen távozik a reptérről. Az ott dolgozók azt mondták a családnak, hogy majd telefonon értesítik őket, ha újra látják a kerekesszéket. Az eltűnést jelentették a spanyol rendőrségnek is. A kerekesszéket azóta sem találták meg, és a légitársaságtól sem kaptak kártérítést. Lakatos úgy tudott Spanyolországban közlekedni, hogy a reptéren kapott kölcsön egy kerekesszéket.

A Wizz Air – amely 2027-től wifit ígér a gépeiken – a biztonsági kamerák felvételeire hivatkozva azt közölte, hogy a kerekesszéket a repülőgép ajtajához szállították, majd onnan tulajdoníthatták el vélhetően más utasok.

The post Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Európai Bizottság: a lengyel Szejmnek joga van alkotmánybírákat kinevezni

Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF365.79Ft
02 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 03:45 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 03:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF327.5Ft
02 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 03:45 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 03:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »