hir8 - Jámbor Péter 
— éppen úgy, mint az érdekükben született javaslat
A 2027-es nyugdíjak rendezésére tett intézkedések sok százezer ember helyzetén javíthatnak. Van azonban egy csoport, amelyről a döntés előkészítésekor külön hatásvizsgálat sem készült: azok a 65 év alatti emberek, akikről az állam már megállapította, hogy foglalkozási rehabilitációjuk nem javasolt vagy nem megvalósítható.
Két minisztériumi kérdés és válasz után már sokkal többet tudunk a rendszer működéséről – de az eredeti javaslatra továbbra sincs egyértelmű válasz.
A 2027-es költségvetés tervezete ezekben a napokban került az Országgyűlés elé. A kormányzati kommunikáció egyik hangsúlyos eleme a nyugdíjak és az alacsony összegű ellátások rendezése. A tervek szerint 2027. január 1-jétől 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíjminimum, sávosan emelkednek az alacsony nyugdíjak, a rokkantsági és rehabilitációs ellátások pedig 10 százalékkal nőnek. A nyugdíjkorhatárt elért, megváltozott munkaképességű embereknél szintén érvényesül majd a 120 ezer forintos alsó határ. https://kormany.hu
Ez jelentős változás, és sok ember számára valós segítséget jelenthet.
Éppen ezért érdemes megnézni azt is, kik maradnak a szabály másik oldalán.
Korábbi cikkünk előtt (és azt követően) azért fordultunk a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz, mert felmerült egy viszonylag szűk, de annál fontosabb kérdés. Mi történik azokkal, akik még nem töltötték be a 65. életévüket, de egészségi állapotuk és komplex minősítésük alapján az állam már maga is arra jutott, hogy foglalkozási rehabilitációjuk nem javasolt vagy nem megvalósítható?
Két minisztériumi válasz érkezett. A második több korábbi bizonytalanságot tisztázott. Egy fontos kérdés azonban továbbra is nyitva maradt.
A 65 éves határnak még van elvi logikája
Érdemes ezzel kezdeni, mert különben rossz kérdést tennénk fel.
Nem önmagában az a probléma, hogy a jogalkotó 65 éves korban húzott határt. Ez az általános öregségi nyugdíjkorhatár, ezért érthető, hogy az időskori jövedelembiztonsághoz kapcsolódó intézkedések egyik választóvonala is ez lett.
A minisztérium első válasza lényegében ugyanezt az érvelést tartalmazta. Azt írta: a 65 év alatti megváltozott munkaképességűeknél az ellátási rendszer célja a munkaerőpiacra történő visszatérés és a rehabilitáció támogatása, míg a nyugdíjkorhatár elérése után már más jellegű jövedelembiztonsági szempontok kerülnek előtérbe. (Jámbor Péter válaszlevél)
Ez általánosságban koherens megközelítés.
Van azonban egy kivétel.
Mi történik azzal a 45, 55, 58 vagy 64 éves emberrel, akiről maga az állam állapította meg, hogy foglalkozási rehabilitációja nem javasolt”vagy „nem megvalósítható ?
Ő életkora szerint még a munkaképes korúak közé tartozik. A munkaerőpiaci rehabilitáció szempontjából azonban már nem ugyanabban a helyzetben van, mint általában a 65 év alattiak.
Ezért az igazi kérdés nem az:
miért 65 év a határ?
Hanem ez:
ha a 65 éves határt részben az indokolja, hogy addig még számolunk a munkavégzés és a rehabilitáció lehetőségével, akkor miért nem vizsgálták meg külön azokat, akiknél az állam már 65 éves kor előtt kizárta vagy nem javasolta a foglalkozási rehabilitációt?
Ez volt az eredeti felvetésünk lényege.
A minisztérium válasza itt különösen fontos. Nem volt hatásvizsgálat.
A második levélben feltettük a kérdést: készült-e olyan hatásvizsgálat, adatgyűjtés vagy szakmai elemzés, amely külön foglalkozott a 65 év alatti, nem rehabilitálható, alacsony összegű ellátásból élőkkel?
A válasz egyértelmű volt:
„Nem készült olyan hatásvizsgálat, adatgyűjtés vagy szakmai elemzés, amely külön vizsgálta a 65 év alatti, nem rehabilitálható, alacsony összegű ellátásból élő személyek helyzetét.„
Ezt fontos pontosan értelmezni.
Ez önmagában nem bizonyítja, hogy a 2027-re tervezett szabályozás hibás. Azt sem bizonyítja, hogy az életkori különbségtétel jogellenes lenne. Felveti azonban annak kérdését, hogy a szabályozás eredményez-e olyan kizáró hatást vagy indokolatlan különbséget, amelyet a jogalkotás során külön vizsgálni kellett volna. Annak eldöntéséhez, hogy ez jogi értelemben diszkriminációnak minősülhet-e, külön alkotmányossági és egyenlő bánásmódi elemzés szükséges.
Azt azonban bizonyítja, hogy ennek a konkrét csoportnak a sajátos helyzetét külön nem vizsgálták meg.
Vagyis egyelőre nem tudjuk, hogy a 65 év alatti, már nem rehabilitálható emberek kimaradása egy célzott szakpolitikai mérlegelés eredménye-e, vagy egyszerűen következménye annak, hogy a szabályozás a nyugdíjkorhatárt választotta választóvonalnak.
Ez nem jelentéktelen különbség.
Hány emberről beszélünk? Nem tudjuk
A második minisztériumi válaszban szerepel, hogy több mint 200 ezer ember részesül a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban. A tárca ezt annak magyarázatakor említi, miért nincs kapacitása a rehabilitációs hatóságoknak valamennyi ellátott állapotának folyamatos követésére. (Jámbor Péter válaszlevél 59)
A kormány nyilvános tájékoztatása ennél valamivel nagyobb, 238 ezres számot használ a megváltozott munkaképességűek 2027-es intézkedéseivel kapcsolatban. https://kormany.hu
De itt nagyon fontos megállni.
Nem 200 vagy 238 ezer emberről szól az általunk felvetett probléma.
Ezek a számok a teljes rokkantsági és rehabilitációs ellátotti kör nagyságrendjét jelzik. Ebben vannak 65 év felettiek és 65 év alattiak, rehabilitálhatók és nem rehabilitálhatók, magasabb és alacsonyabb összegű ellátásban részesülők egyaránt.
A mi kérdésünk ennél lényegesen szűkebb, és társadalmi helyzeténél fogva különösen sérülékeny csoportról szól.
Azokról, akik 65 év alattiak + foglalkozási rehabilitációjuk nem javasolt vagy nem megvalósítható és ellátásuk 120 ezer forint alatt marad. Hogy ők hányan vannak, arra jelenleg nincs válasz. — Ők azok a rendszer által láthatatlanok, akikkel igenis kell foglalkozni.
És ez nem azért van, mert nem sikerült megtalálnunk az adatot. A minisztérium maga közölte, hogy erre a csoportra külön adatgyűjtés vagy hatásvizsgálat nem készült.
Ez talán az egész ügy egyik legfontosabb megállapítása.
Egy szabályozási kivétel vizsgálatához először azt kellene tudni, mekkora társadalmi csoportról van szó és mekkora költségvetési hatással járna a rendezése.
Ma még ezt sem tudjuk.
Közben egy másik kérdés tisztázódott
Az első minisztériumi válasz alapján úgy lehetett érteni, hogy az automatikus EESZT-jelzés hiánya miatt nincs lehetőség arra, hogy a rehabilitációs hatóság hivatalból felülvizsgálatot indítson.
Erre külön visszakérdeztünk.
A második válasz ebben már egyértelmű: az Mmtv. meghatározott eseteiben semmi nem zárja ki a felülvizsgálat megindítását, sőt a hatóság köteles azt megindítani. (Jámbor Péter válaszlevél 59)
A minisztérium részletesebben azt is leírta, hogy ha a hatóság tudomást szerez a rehabilitációt ellehetetlenítő tartós változásról, megindulhat a felülvizsgálat, és az ellátott bejelentése után a hatóság hivatalból jár el. Ez fontos és helyes tisztázás.
Ugyanakkor a gyakorlati probléma ettől még megmarad.
A tárca szerint több mint 200 ezer ellátott folyamatos figyelemmel követésére nincs hatósági kapacitás. Az előre nem látható állapotváltozásról ezért jellemzően magának az érintettnek vagy meghatalmazottjának kell értesítenie a hatóságot. Vagyis a korrekció jogi lehetősége megvan, de a rendszer jelentős részben arra épít, hogy a súlyosan beteg ember maga felismeri: egészségi állapotának változása ellátásjogi következménnyel is járhat, majd elindítja azt a folyamatot, amely végül a minősítés felülvizsgálatához vezethet.
Ez már nem elsősorban jogalkotási, hanem működési kérdés.
De van egy még egyszerűbb eset
Tegyük félre azokat, akik esetleg „bennragadtak” egy korábbi rehabilitációs minősítésben.
Nézzük csak azokat, akiknél ez a kérdés már eldőlt.
A második minisztériumi válasz maga fogalmaz úgy, hogy a rokkantsági ellátás rendeltetése tartós jövedelembiztonságot nyújtani azok számára, akik egészségi állapotuk miatt korlátozottan vagy egyáltalán nem képesek munkavégzésre, illetve akiknek rehabilitációja nem megvalósítható.
Itt nincs minősítési vita. Az állam már elvégezte az egyedi vizsgálatot. Megállapította az egészségi állapotot. Megvizsgálta a rehabilitálhatóságot. És arra jutott, hogy a foglalkozási rehabilitáció nem javasolt.
Innen nézve különösen indokolt lett volna legalább megvizsgálni, hogy ez a csoport miként illeszkedik a 2027-es minimumrendszerbe.
Nem azt állítjuk, hogy feltétlenül ugyanazt a szabályt kell rájuk alkalmazni, mint a 65 év felettiekre. Azt állítjuk, hogy ezt meg kellett volna vizsgálni. A minisztérium válaszából pedig most már tudjuk, hogy ilyen külön vizsgálat nem történt.
A személyes történetek megmutatják, mit nem lát egy táblázat
Az érintettekkel beszélgetve, akik között olyan is , aki írásban fordult a hir8.com szerkesztőségéhez, élesen kirajzolódik, hogy a kérdés természetesen túlnő a jogszabályokon.
Egy tartósan beteg ember életében az alacsony ellátás nem pusztán azt jelenti, hogy kevesebb pénz marad a hónap végére.
A betegség gyakran maga is többletköltséget jelent. Utazás, gyógyszer, segédeszköz, speciális étkezés, az egészségi állapot miatt szükséges közlekedési megoldások mind megjelenhetnek.
És amit az ellátás nem fedez, azt valakinek pótolnia kell. Gyakran a családnak, a házastársnak, a felnőtt gyermeknek, a közvetlen környezetnek.
A családi segítség természetesen nem társadalombiztosítási kategória. De a valós életben nagyon is része annak a rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy valaki egy alacsony összegű ellátásból mégis fenn tudjon maradni.
Akinek nincs ilyen családi háttere, annak ugyanaz az ellátási összeg egészen más élethelyzetet jelenthet.
Éppen ezért lenne szükség adatokra.
Nem azért, hogy minden egyedi tragédiából új jogszabály szülessen, hanem azért, hogy kiderüljön: van-e itt rendszerszintű probléma, hány embert érint, és mennyibe kerülne kezelni.
Az öngondoskodás elve sem ad teljes választ
A minisztérium második levelében részletesen ismerteti a társadalombiztosítás alapelveit: az egyéni felelősséget, az öngondoskodást, a járulékfizetést és a társadalmi szolidaritást.
Önmagában ez sem vitatható.
Csakhogy aki viszonylag fiatalon válik tartósan munkaképtelenné, annak éppen a betegség rövidíthette le azt az időszakot, amelyben magasabb jövedelmet, hosszabb biztosítási időt vagy saját megtakarítást építhetett volna fel.
Az öngondoskodás elvárása ezért ennél a csoportnál különösen sajátos helyzetet teremt. Nem feltétlenül azért volt kevés ideje gondoskodni magáról, mert nem akart.
Lehet, hogy éppen az a kockázat akadályozta meg ebben, amelynek következményeire a társadalombiztosításnak választ kell adnia.
Ezért szerepel ugyanazon alapelvek között a társadalmi szolidaritás is.
És közben az eredeti javaslat valahol elveszett
Két részletes minisztériumi válasz érkezett, amibő sokat megtudtunk arról, hogyan működik a komplex minősítés.
Megírták, hogyan lehet felülvizsgálatot kezdeményezni.
Megírták, mikor járhat el hivatalból a hatóság.
Megtudtuk, hogy több mint 200 ezer ember tartozik az ellátási rendszerbe.
De az eredeti, nagyon egyszerű jogalkotási javaslatra továbbra sincs közvetlen válasz:
vizsgálják meg, hogy a 120 ezer forintos minimumvédelem kiterjeszthető-e azokra a 65 év alattiakra is, akiknek foglalkozási rehabilitációja bizonyíthatóan nem reális.
Nem feltétlenül automatikusan.
Nem feltétlenül minden megváltozott munkaképességű emberre. Akár külön feltételekkel. Akár fokozatosan. De először legalább vizsgáljuk meg.
Ehhez mindenekelőtt három számot kellene ismerni: hányan tartoznak ebbe a körbe, közülük hányan kapnak 120 ezer forint alatti ellátást, és mekkora költségvetési többletet jelentene egy számukra kialakított minimumvédelem.
Ma egyikre sincs nyilvános válasz.
Nem azért, mert szükségszerűen megválaszolhatatlan kérdések. Hanem azért, mert a minisztérium közlése szerint erre a csoportra külön adatgyűjtés és hatásvizsgálat nem készült.
Pedig releváns lehet a kérdés, hogy kell-e kivételként megvizsgálni azokat, akiknél a korhatár mögött álló alapfeltételezés – a munkavégzéshez és rehabilitációhoz való reális visszatérés lehetősége – már 65 éves kor előtt megszűnt.
A jelenlegi szabályozás ennek a csoportnak kizáró hatást eredményezhet: miközben a 65 év felettiek számára létrejön egy 120 ezer forintos minimumvédelem, ugyanabból kimaradhat az a fiatalabb ember, akiről az állam már maga mondta ki, hogy foglalkozási rehabilitációja nem megvalósítható. Ez viszont indokolttá teszi, hogy a jogalkotó külön megvizsgálja ezt az élethelyzetet.
A 2027-es intézkedések sok százezer embernek hozhatnak érdemi javulást. Ezt nem szabad kisebbíteni. De egy reform minőségét az is mutatja, hogy felismeri-e azokat, akik nem férnek bele a főszabály mögött álló egyszerű életmodellbe.
Mert van, aki még nincs 65 éves, de már nem rehabilitálható. És a két állítás egyszerre is igaz lehet.
A kérdés most már nem az, hogy ilyen ember elméletben létezhet-e.
A kérdés az, hogy hányan vannak – és ha a döntés előtt nem vizsgálták meg őket, megteszik-e ezt most?
Az ügyet nemcsak a minisztérium felé jeleztük. Október 3-án a kérdést személyesen is felvetettem a térség egyik kormánypárti országgyűlési képviselőjének, majd írásban is megküldtem számára az addigi levelezést és a jogalkotási javaslat lényegét. Kifejezetten azt kértem, hogy a témát parlamenti szinten is vizsgálja meg, és lehetőség szerint karolja fel. A cikk lezárásáig érdemi visszajelzés nem érkezett. Amennyiben érkezik, természetesen annak tartalmáról is beszámolunk.
- Mi történik azokkal, akik megint kimaradtak a minimumvédelemből?
— éppen úgy, mint az érdekükben született javaslat A 2027-es nyugdíjak rendezésére tett intézkedések sok százezer ember helyzetén javíthatnak. Van azonban egy csoport, amelyről a döntés előkészítésekor külön hatásvizsgálat sem készült: azok a 65 év alatti emberek, akikről az állam már megállapította, hogy foglalkozási rehabilitációjuk nem javasolt vagy nem megvalósítható. Két minisztériumi kérdés és válasz… Read more: Mi történik azokkal, akik megint kimaradtak a minimumvédelemből? - Közérdekű megkeresés ment a miniszterekhez a rehabilitációs ellátásban maradt betegek ügyében
A korábbi cikkünk után több érintett személyesen és telefonon is jelezte: súlyos, tartós vagy visszafordíthatatlan egészségi állapotuk ellenére hosszú ideje rehabilitációs ellátásban maradtak. Jámbor Péter önkormányzati képviselő ezért közérdekű megkereséssel fordult az illetékes miniszterekhez, és jogszabály-módosítást is kezdeményezett. A Hír8-on nemrég foglalkoztunk azoknak a megváltozott munkaképességű embereknek a helyzetével, akik rehabilitációs ellátásban részesülnek, miközben a… Read more: Közérdekű megkeresés ment a miniszterekhez a rehabilitációs ellátásban maradt betegek ügyében
EUR/HUF
