Aleksandar Vučić pártjához közel álló üzletembert vettek őrizetbe Szerbiában

Őrizetbe vették hétfő reggel Davor Macura szerb üzletembert, az Alta Bank tulajdonosát, aki a szerb sajtó szerint szoros kapcsolatokat ápol a múlt heti parlamenti választáson vereséget szenvedett Szerb Haladó Párttal (SNS) – írta meg az MTI. A hatóságok egyelőre nem közölték, milyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják az üzletembert.

A rendőrség szombat óta több mint harminc órán keresztül tartott házkutatást a pénzintézet helyiségeiben. A szerb jegybank (NBS) szombat hajnalban visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és megindult a bank felszámolására irányuló eljárás.

A szervezett bűnözés elleni ügyészség még korábban indított vizsgálatot az Alta Bank külföldre irányuló pénzátutalásai miatt. A szerb sajtóban olyan értesülések jelentek meg, amelyek szerint a pénzintézetből a szerbiai parlamenti választást követően több tízmillió eurót próbálhattak külföldre utalni.

A Szerbiai Nemzeti Bank október 31-én büntetőfeljelentést tett a pénzintézet és több felelős vezetője ellen. Az NBS közlése szerint az ellenőrzések során megállapították, hogy az Alta Bank pénzügyi helyzete jelentősen romlott, és további rosszabbodás veszélye állt fenn.

Davor Macura az utóbbi másfél évtizedben Szerbia egyik legbefolyásosabb üzletemberévé vált. Vállalkozását 2008-ban egy zimonyi pénzváltóval indította, majd 2019-ben megvásárolta a Jubmes Bankot, amelyből később létrehozta az Alta Bankot. Üzleti érdekeltségei a pénzügyi szektor mellett a kereskedelemre és az ingatlanpiacra is kiterjednek.


Forrás

Érdekességek

Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten

Közutálattól szenvednek az NKA-listás előadók, lemondják a koncerteket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.36Ft
02 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 22:50 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 22:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.66Ft
02 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 22:50 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 22:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »