A kirúgott Ókovács perel, szerinte senki nem tudott úgy facebookozni az Operaházban, mint ő

„Dehogyis fogadom el! Mindenképpen perre megyek természetesen”

– mondta Ókovács Szilveszter hétfő este az ATV-ben a kirúgásáról, majd a Hír TV-ben is előadta a saját verzióját, és arra utalt, hogy Schiffer Andrással konzultál a jogi lépésekről – de mindenképpen perelni fog.

A Magyar Állami Operaház főigazgatóját hétfőn menesztették azonnali hatállyal, Tarr Zoltán kulturális miniszter az Operaház átvilágításának eredményeire hivatkozva szüntette meg a munkaviszonyát. Nagy Ervin államtitkár szerint a főigazgató a fizetése mellett további, miniszteri jóváhagyás nélküli juttatásokat kapott, többek között napi Facebook-bejegyzések készítéséért.

„Bizonyos értelemben a szakértelmem talán nekem van meg ebben a pozícióban ahhoz, hogy ütős posztot tudjak írni”

– mondta aztán hétfő este Ókovács az ATV-ben. Azt állította, hogy azért kért a facebookozásért pénzt, mert nem kapott fizetésemelést Csák János minisztertől, akivel amúgy is problémás volt a viszonya, miközben állítása szerint az operaház igazgatóságában már voltak, akik többet kerestek nála:

„Kicsit dühből is csináltam, hogy ezért pénzt fogok kérni, mert a minisztérium elfelejtette megemelni a fizetésem”

– magyarázta, és azt hangsúlyozta, hogy ezért csak nyolc hónapig kapott pénzt, posztonként 21 ezer forintért, ami havi bruttó 460 ezer pluszt jelentett neki. A külön díjazásról állítása szerint akkor mondott le, amikor megemelték a fizetését, de ezek igazán minőségi posztok voltak, ilyen szintű facebookozásra csak ő volt képes az Operában.

Ókovács szerint az átvilágítás során nem kapott lehetőséget arra, hogy reagáljon a kifogásokra, hiába kereste többször a minisztériumot.

„Az milyen eljárás, hogy nem is közlik a vádat, nem is tudsz rá reagálni?”

– kérdezte a Hír TV-ben. Szerinte „tulajdonképpen semmi nem stimmel Nagy Ervin posztjában”, például a saját fizetése sem 4,8 millió volt, mint Nagy Ervin írta, hanem csak 4,4. Különben is, csak egy éve ennyi, korábban kevesebb volt, más budapesti színházak igazgatói pedig ennek szerinte a dupláját is megkeresik. „Ha sikerül rám sütni, hogy én vagyok a nagy harácsoló, akkor teljesen tévúton járnak” – mondta.

Ókovács azt is kifogásolta, hogy az Operaház átvilágításával és ideiglenes vezetésével azt az Ivacs Balázst bízták meg, akit állítása szerint korábban éppen egy közbeszerzési szabálytalanság miatt kellett elküldenie az intézmény gazdasági igazgatói posztjáról. Ókovács szerint annak idején túlságosan elnéző volt Ivaccsal, és nem vitte tovább az ügyet, amit utólag már hibának tart.

A Hír TV-ben aztán Ókovács a Magyar Péterhez fűződő személyes kapcsolatáról is beszélt. A sztorija szerint 2020-ban ismerkedett meg a jelenlegi miniszterelnökkel és Varga Judittal, viccesen megjegyezte, hogy tőlük kapták el a feleségével a covidot, majd közeli ismerősi viszonyba kerültek, egymáshoz is jártak vendégségbe. Ókovács úgy emlékszik, hogy amikor az egyik alkalommal az ő akkor 1,9 millió forintos havi fizetéséről beszéltek, Magyar Péter azt mondta neki, szólni kellene a főnöknek, hogy emeljék meg.


Forrás

Érdekességek

The nation’s cartoonists on the week in politics

Ismét nyomozás indul Pasolini 51 év évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
03 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 07:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 07:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
03 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 07:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 07:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »