Ismét nyomozás indul Pasolini 51 év évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében

A római ügyészség új nyomozást indított az olasz filmrendező, Pier Paolo Pasolini meggyilkolása ügyében, miután Stefano Maccioni ügyvéd beadványa szerint a nemrég felfedezett archív felvételek és egyéb bizonyítékok alapján a gyilkosság éjszakáján nem volt egyedül a fiú, aki magára vállalta a bűncselekmény elkövetését, írja az Ansa.

Az ügyvéd egyúttal mindenkit arra biztat, hogy akinek eddig nem ismert információ van a birtokában, az lépjen elő és szólaljon meg. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy a nyomozás újraindítását kezdeményezték, de azokat 2016-ban és 2023-ban is elutasította az ügyészség.

Pier Paolo Pasolini olasz filmrendezőt 1975. november 1-jéről 2-ára virradó éjjel gyilkolták meg brutálisan Rómában. Pasolini ekkor 53 éves volt, és nemcsak filmeket rendezett, de regényeket is írt, és híres volt a baloldali politikai értékvállalásáról. A gyilkosság másnapján megtalálták a 17 éves Pino Pelosit, miközben Pasolini autóját vezette. Ezzel a járművel egyébként a merénylet során többször is áthajtottak az áldozaton.

Pelosit 1976-ban 30 éves börtönre ítélték, majd évekkel később visszavonta a vallomását arra hivatkozva, hogy nyomás alatt állt. 1983-ban feltételesen szabadlábra helyezték, 2017-ben pedig rákban halt meg, 58 éves korában.

Érdekesség, hogy Pelosi bűnösségének kimondásakor az ítéletében szerepelt, hogy nem volt egyedül a tettes, ismeretlenek voltak vele. A fellebbviteli bíróság azonban ezt az állítást nem látta indokoltnak, ezért a bizonyítottság hiánya miatt végül kikerült az ítéletből.


Forrás

Érdekességek

A kirúgott Ókovács perel, szerinte senki nem tudott úgy facebookozni az Operaházban, mint ő

Egy balfék rendőr tűzijátékot lőtt fel a lovasok közé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
03 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 07:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 07:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
03 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 07:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 07:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »