Az ősméhek „celofánja” segíthet a globális műanyagprobléma megoldásában

A beporzóként is ismert ősméhek (Colletidae) rendszertani családjába sorolt észak-amerikai celofánméhek onnan kapták a nevüket, hogy a talajfelszín alatti fészkeiket olyan anyaggal bélelik ki, amely a vízhatlan csomagolóanyagra emlékeztet. Mintegy négy évtizede ismert, hogy a nőstény egyedek által termelt bevonat természetes polietilénszerű poliészter – írja a Science a PNAS folyóiratban megjelent tanulmány ismertetőjében.

Az anyag behatóbb megismerése érdekében a tudósok feltárták az Észak-Amerikában gyakori Colletes inaequalis fészkeit, és megvizsgálták azok tulajdonságait. A fészekbevonatok az első négy hónapban rugalmasak és ellenállóak maradtak, ám körülbelül hét hónap elteltével megrepedeztek és bomlásnak indultak.

Az ősméhek ehhez a nemzetségéhez tartozó fajainál, annak ellenére, hogy polietilénszerű poliészterrel bélelik fészkeiket, ráadásul sűrű kolóniákban fészkelnek, nem halmozódik fel a környezetben a méhcelofán. Amely egyébiránt annyira tartós, hogy a klasszikus hígítónak számító triklór-benzolban vagy toluolban sem oldódik, még magas hőmérsékleten sem. Ugyanakkor a fészeképítést követő 0–11 hónapban gyűjtött fészekbélések összetételének elemzése szerint a poliészter-tartalom természetes talajkörnyezetben négy hónap alatt 73 tömegszázalékról 40 tömegszázalékra csökken.

A kutatók november 2-án publikált tanulmányukban arról számolnak be, hogy egyelőre pontosan nem tudják, miért bomlik gyorsabban a méhek által előállított műanyag, mint a szintetikus poliészter. Feltételezésük szerint a méhpoliésztert alkotó molekulák térszerkezete teszi lehetővé, hogy a víz megkezdje a kémiai kötések bontását. Ha valóban ez a helyzet, ez az anyag értékes kiindulópontot jelenthet a következő generációs, polietilénszerű poliészterek bioinspirált tervezéséhez. Magyarán, az ipari vegyészek szándékosan is beépíthetnek hasonló „hibákat” a szintetikus műanyagokba, amelyek így könnyebben lebomolhatnak a természetben.


Forrás

Érdekességek

A Törvényalkotási bizottság elfogadta az állami vagyon védelméről szóló javaslatot

A mentális erőfeszítésért felelős agyterület stimulációja eredményes, de csak rövid távon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
03 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 21:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 21:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
03 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 21:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 21:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »