Feledy Botond Navracsics Tibornak is bedolgozott, Lázár Jánosnak pedig az Epstein-aktákról is adott tanácsokat 62,5 ezer forintos órabérért

Mario Draghi, lefoglalt orosz vagyonok, Epstein-akták: többek között ezekről is adott tanácsokat Feledy Botond külpolitikai elemző Lázár János minisztériumának a kormányváltás előtt, derül ki abból a részletes számlából, amely lapunkhoz eljutott. A Külügyi Intézetet hétfőig vezető szakember cége még idén márciusban is számlázott a fideszes közlekedési minisztériumnak 19.437.500,00 forint értékben efféle feladatok elvégzéséért.

Más, szintén lapunkhoz eljutott dokumentumokból pedig az derül ki, hogy Feledy emellett a Miniszterelnökség megbízásából összesen bruttó 11,917,680 millió (nettó 9,384,000) forint értékű tanácsadói munkában vett részt, amely Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter munkáját segítette. A politikusnak a papírok szerint „külpolitikai szaktanácsadás és geopolitikai elemzői feladatok ellátása” feladatokat végzett Feledy. Az elemzőt a Miniszterelnökség a p2m Informatika Szolgáltató Kft. és a p2m Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft.-n, azaz „a tanácsadás Lounge-csoportján” keresztül alkalmazta, azt nem tudni, hogy az elszámolt vállalkozói díjból pontosan mennyit kapott Feledy.


Forrás

Érdekességek

‘We forgot what it's like to be populist’: Republicans see Trump’s 2024 crumbling

Nyomozás indult Kapitány István feljelentése nyomán a Kisfaludy Program 475 milliárdja miatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
04 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 01:50 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 01:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
04 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 01:50 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 01:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »