Letartóztatták a szerb különleges terrorellenes egység parancsnokát

Csütörtökön letartóztatták Igor Žmirićet, a szerb különleges terrorellenes egység (SAJ) parancsnokát a belgrádi Első Alapfokú Ügyészség utasítására, írja a Szabad Magyar Szó a Nova.rs nem hivatalos értesülései alapján.

Igor Žmirić egyike annak az öt személynek, akiket a szerb belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának felügyelői egy nagyszabású akció keretében vettek őrizetbe.

Žmirić ellen büntetőfeljelentést tettek a tavaly augusztus 14-i belgrádi tüntetések során egyetemisták és polgárok letartóztatásában, illetve bántalmazásában való részvétele miatt.

Žmirić letartóztatását követően a belügyminisztérium közleményt adott ki, melyből kiderül, összesen kilenc rendőrtisztet vettek 48 órás előzetes letartóztatásba, őket bántalmazással és kínzással gyanúsítják. Az Első Alapfokú Ügyészség azért adott ki elfogatóparancsot, mert a gyanú szerint tavaly augusztusban a szerb kormány épületének garázsában bántalmazták Nikolina Sinđelić egyetemistát és társait.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, alig egy héttel a választások után már a sokadik állami vezetőt tartóztatták le Szerbiában. Legutóbb a meteorológiai intézet igazgatóját vették őrizetbe, amely része annak a letartóztatási hullámnak, amely a Szerb Haladó Párt (SNS) október 25-i választási vereségével kezdődött Szerbiában, és amelynek során több korábbi állami és rendőrségi vezető ellen indult büntetőeljárás. Többek között őrizetbe vették a bűnügyi rendőrség (UKP), illetve a bűnüldözési szolgálat (SSK) vezetőjét, valamint egy üzletembert, aki Aleksandar Vučić pártjához (SNS) állt közel. Igaz, a távozó elnök pedig gondoskodott róla, hogy azok a hívei, akik ellen korábban indult büntetőeljárás, kegyelmet kapjanak.


Forrás

Érdekességek

'A wave can hide a lot of weaknesses': Dems question if they'll learn anything

Zelenszkij szerint a háború egyik legsúlyosabb támadása volt, amikor az oroszok hétfőn lebombáztak egy segélyközpontot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
04 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 22:10 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 22:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
04 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 22:10 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 22:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »