Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria döntését: nem minden politikai falfirka bűncselekmény

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria 2022-es jogegységi határozatát, amely alapján a kisebb kárt okozó falfirkálás is bűncselekménynek minősült, függetlenül attól, hogy a felirat milyen üzenetet hordozott, számolt be a hvg.hu.

A korábbi határozatot Polt Péter akkori legfőbb ügyész kezdeményezésére, Varga Zs. András kúriai elnök vezetésével hozták meg 2022-ben. A Kúria kimondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem jogosít fel mások tulajdonának megrongálására. A falfirka pedig nemcsak falra kerülhet: rongálásnak minősülhet az is, ha valaki például egy villamosmegálló üvegére, egy üzlet redőnyére, egy köztéri padra vagy egy reklámtáblára fest vagy ír valamit. A bíróság szerint ebből a szempontból mindegy, hogy mi kerül az adott felületre, és milyen céllal: önmagában a felirat vagy ábra elhelyezése is megalapozhatja a rongálás súlyosabban büntetendő esetét.

Az sem mentesít a büntetőjogi felelősség alól, ha valaki politikai véleményét akarja így kifejezni, mert a tulajdonos jogait ebben az esetben is tiszteletben kell tartani. A Kúria megfogalmazása szerint „alapjoggyakorlásra hivatkozás önkényt nem igazolhat”, a véleménynyilvánítás szabadsága pedig nem jelent általános mentességet a büntetőjogi felelősség alól. Ez a jogértelmezés 2022-től kötelezővé vált a bíróságok számára.

A 2022-es döntés ellen 2023-ban az összes akkori ellenzéki parlamenti párt (DK, MSZP, Jobbik, Momentum, LMP, Párbeszéd) tett alkotmányjogi panaszt, az viszont csak mostanra került az Alkotmánybíróság elé. Az akkori ellenzék érvelése szerint a falfirkák politikai véleménynyilvánítás eszközei is lehetnek.

Az Alkotmánybíróság most kimondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem jogosít fel mások tulajdonának megrongálására, de ez fordítva is igaz: a tulajdon védelme sem élvezhet minden esetben elsőbbséget a véleménynyilvánítás szabadságával szemben.

A bíróságoknak ezért azt is vizsgálniuk kell, hogy egy falfirka milyen üzenetet hordoz, és annak elhelyezése a véleménynyilvánítás alkotmányosan védett körébe tartozik-e. A Kúria korábbi jogegységi határozata azonban kizárta ennek mérlegelését: a bírák nem vehették figyelembe, hogy mit és milyen céllal festettek vagy írtak fel egy felületre, csak azt, hogy történt-e rongálás. Az Alkotmánybíróság szerint ez ellentétes az alkotmányos alapjogok védelmével, mert nem teszi lehetővé, hogy a bíróságok az egyes ügyek körülményeit mérlegelve döntsenek a tulajdonhoz való jog és a véleménynyilvánítás szabadsága közötti konfliktusról.


Forrás

Érdekességek

51 piros lapot osztottak ki az U20-as meccsen, székek és hordágyak repültek a pályán, pozdorjává zúzták az öltözőt is

Kézben tartották a BL döntő szurkolóit a budapesti rendőrök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF362.47Ft
05 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 06:10 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 06:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.87Ft
05 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 06:10 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 06:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »