Mit lehet tudni az MCC-birodalom feladatait átvevő állami társaságról?

Az Orbán-kormányok jóvoltából és Orbán Balázsnak, a korábbi kormányfő egykori politikai igazgatójának az elnökletével a Mathias Corvinus Collegium valóságos tehetséggondozási, vállalati és ideológiai birodalommá nőtte ki magát. A Tisza Párt azonban hatalomra kerülve gyorsan véget vetett a birodalomépítési projektnek: a nyár végeztével 15 másik, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal (KEKVA) együtt az MCC-t is megszüntette. A Magyar-kormány közlése szerint a KEKVA-k eltörlésével legalább 1284 milliárd forintnyi közvagyon került vissza közvetlen állami ellenőrzés alá, ennek az összegnek a legnagyobb részét, közel 575 milliárd forintot pedig az MCC vagyona tette ki.

Kőrös Gábor / 24.hu Orbán Balázs

A megszüntetése előtt közel 8 ezer tanulónak lehetőségeket nyújtó MCC-től azonban nemcsak az abban felhalmozott vagyon szállt vissza az államra, hanem az MCC által korábban ellátott, ugyancsak szerteágazó tehetséggondozási, kulturális és egyéb jellegű közfeladatok is. A kormány döntései alapján a feladatokat, illetve az ellátásukhoz kapcsolódó szerződéseket és munkavállalókat szeptembertől egy kevéssé ismert állami társaság, a Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (NTK) örökölte meg.

A 24.hu összehasonlította az NTK korábbi és az MCC egykori működését, illetve gazdasági beszámolóit, amelyekből jól látszik: előbbinek a változtatások után elképesztő mértékben megszaporodtak a feladatai és az alkalmazottai. Ennek és a tanévből eltelt több mint másfél hónapnak az ellenére azonban sem a kabinet, sem maga a szervezet részéről nem kommunikáltak eddig gyakorlatilag semmit nyilvánosan arról, miként próbálnak megbirkózni a rájuk szakadt feladatokkal.

Mi is az a Nemzeti Tehetség Központ?

The post Mit lehet tudni az MCC-birodalom feladatait átvevő állami társaságról? first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Új-zélandi parton mintegy 50 gömbölyűfejű delfin vetődött partra, többségük elpusztult

Holtan találtak rá egy szállodai szobában Bajorország miniszterelnök-helyettesére

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.2Ft
05 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 11:10 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 11:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.49Ft
05 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 11:10 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 11:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »