11 milliárd forintból megépítik a gyömrői általános iskola új épületét, évek óta húzódó botrányos történet érhet véget

„Megépítjük a gyömrői Fekete István Általános Iskola új épületét. Erre közel 11 milliárd forintot biztosítunk a költségvetésből” – jelentette be Magyar Péter. A miniszterelnök azt mondta, a beruházást még Lázár János minisztériuma állította le 2022-ben.

Balajti István, a térség országgyűlési képviselője szerint az „iskolában hosszú éveken keresztül méltatlan körülmények között tanultak a gyerekek. Beázó, penészes tantermekben, életveszélyessé váló épületrészekben. A helyhiány miatt még a szertárakban is tanórákat kellett tartani.”

A képviselő felidézte, az elmúlt években az iskola épülete annyira leromlott, hogy ki kellett üríteni, és „mintegy hatszáz gyereket egy ideiglenes konténeriskolába költöztettek a város szélére”. Idén már a második tanév kezdődött meg a konténeriskolában.

„Az új iskola a régi, Kossuth Ferenc utcai épületek helyén épül fel” – közölte Balajti, aki közel 6500 négyzetméteres, korszerű intézményt ígér 24 tanteremmel, három részre osztható tornateremmel. Járdákat, utakat, parkolókat és megfelelő közműveket is ígért a tiszás politikus.

2023-ban Gyömrő akkori polgármestere, Szűcs Lajos arról írt, „hogy nem plusz 16 tantermet építenek a megmaradó tantermek mellé, hanem 24 tantermes iskola épül”. Akkor már egy éve köztudott volt, hogy az általános iskola bővítése ott volt azon a listán, amit az előző kormány építési és beruházási minisztériuma állított össze az elhalasztandó és átütemezendő állami beruházásokról.

„Egy gyönyörű, tágas, korszerű, jól felszerelt iskolába fogunk visszatérni. Olyan intézménybe, amelyről már nagyon régen álmodoztunk. Ez az álom rövidesen megvalósul, elérhető közelségbe került ennek az időpontja. Meggyőződésem, hogy érdemes az átmeneti időre minden áldozatot, kellemetlenséget felvállalni” – írta akkor Szűcs, aki ezzel jelentette be, hogy további két konténerrel bővül az iskola.

Az iskola szülői munkaközösségének vezetője, Siegl Tünde akkor arról beszélt az RTL-nek, hogy gyakran szennyvíz önti át a konténertermeket.


Forrás

Érdekességek

Szikora János rendezőt meglepte, hogy van róla egy beszervezési dosszié

Nem várt támadást indított Irán, megsérült 5 amerikai katona

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.59Ft
05 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 20:15 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 20:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.85Ft
05 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 20:15 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 20:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »