Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt

Ha szürkület után, néma csendben John Malkovich és egy ló hosszan egymás szemébe néznek, ott valaki halni készül. Vagy Malkovich, vagy a ló. Esetleg mindkettő.

Vegyük ehhez hozzá, hogy Malkovich idősödő, vércinikus CIA-ügynököt játszik, akinek volna mit meggyónnia.

Cinizmusa persze munkaköri követelmény. Anélkül nem lehet államelnököket orvul meggyilkolni, tüntetőket csomagtartókba tuszkolni, csenevész demokráciákat destabilizálni.

Malkovich, illetve az általa alakított Chris márpedig ilyesmivel keresi a kenyerét. Csak éppen unja az egészet. Undorodik magától, és annál is jobban a főnökétől, akivel éppen azon mesterkednek, hogy Salvador Allende Chiléjét visszatérítsék az Amerika szempontjából helyes útra. Allendének vesznie, Pinochetnek jönnie kell. A balos egyetemisták, újságírók, tanárok és jogászok sorsát pedig ne firtassuk.

Forum Hungary

Azt is vegyük hozzá mindehhez, hogy egy Martin McDonagh-filmben járunk, vagyis Malkovich CIA-s bérgyilkoskarakterének bőven lesz ideje eltöprengeni elhibázott életén és elkerülhetetlen halálán, meg azon a purgatóriumon, ami a kettő között, valamilyen festői környezetben vár rá. Ez az élet és halál közötti, ködlepte határvidék az első McDonagh-nagyjátékfilmben Bruges középkori városkája volt, a legutóbbiban pedig a fiktív Inisherin szigete Írországban.

McDonagh egzisztencialista halálutakat bonyolító utazási irodája most a Húsvét-szigetre szervez társasutazást.

Az őslakosok Rapa Nuinak hívják, de Christ ez hidegen hagyja: ő dafke kijelenti a Rapa Nui elnevezést pártoló diáklányoknak a reptéren, hogy a Húsvét-szigetre indul, mert meg akarja nézni a „nagy fejeket”. A „politikai korrektség” kifejezést 1973-ban, amikor a történet játszódik, még nem találták fel, de ha mégis, biztosan nem egy hetvenéves CIA-ügynök fogja komolyan venni.

Ez a reptéri jelenet azt is megmutatja, hogy a Vadló Kilenc, hiába játszódik a nagy fejek mesebeli szigetén a hetvenes években, a mai Amerikával és Amerikáról is párbeszédet folytat.

The post Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Rekord: 52 kilogrammos pontyot fogott egy brit horgász Magyarországon

Az egész országot érintő bankválság után lemondott Paraguay elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.95Ft
06 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 10:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 10:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.75Ft
06 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 10:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 10:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »