Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence

Lannert Judit szerint 2021-óta, tehát már az előző Orbán-kormány alatt is használták azt a kérdőívet, amely alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolta őt Rétvári Bence. Lannert Facebook-posztjában azt írta, a KDNP frakcióvezetője

egy olyan, a nemi identitás kifejeződésére is rákérdező óvodai kérdőívet próbált meg félremagyarázni, amelyet már 2021 óta, tehát az ő államtitkársága idején is alkalmaztak és kiküldtek az óvodáknak.

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium szerint ha nem is ugyanazt a kérdőívet, de egy hasonlót, amiben a kifogásolt kérdés is szerepelt, használtak már öt évvel ezelőtt is.

Rétvári Bence pénteki posztjában arról írt, szerinte Lannert Judit „óvónőktől tudakolja, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően”, amivel szerinte a „genderszemléletet” viszik be az óvodákba. Posztjához egy kérdőív részletét csatolta, ezen az alábbi kérdés látható: „Játékában a nemi hovatartozása élénken kifejeződik (fiús/lányos játékok választása, viselkedés a helyzetekben).” Erre a képernyőkép alapján adható a soha, a néha, a gyakran/képes rá és a nem tudom válasz.  „Elképesztő, hogy ez már ilyen szinten megy a Tisza-kormányban. Nem tudják békén hagyni a gyerekeket. Mindenbe beleszövik a gendert. A genderlejtőn nincs megállás” – írta a posztban Rétvári.

A kérdőívet a PDSZ is kritizálta

A kérdőív visszavonásáról is írt Rétvári Bence, ezt pedig a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Facebook-posztja is említi. „A PDSZ-hez gyakorló óvodapedagógusoktól érkeztek jelzések az új, gyermekenként 229 kérdésből álló kérdőívvel kapcsolatban. Nemcsak a felfoghatatlanul nagy adminisztrációs teher miatt tartottuk elfogadhatatlannak, hanem a tartalma miatt is” – írta a szakszervezet, és ugyanazt a kérdést említette példaként, amit Rétvári Bence. „De mit is kellene ezen mérni? Azt, hogy egy kisfiú autókkal, egy kislány babákkal játszik? Vagy éppen azt, ha nem a hagyományosan fiúsnak vagy lányosnak tekintett játékokat választják? Milyen pedagógiai vagy fejlődéslélektani alapon kellene a játékpreferenciákból a gyermek nemi hovatartozására következtetni?” – tették fel a kérdést. Azt is kiemelték, hogy lényegében ugyanazzal a 229 kérdéssel akarták értékelni  hároméves és a hat-hét éves gyermekek fejlődését, a kérdőív kitöltetése pedig egy 25 fős csoportban ez 5725 válasz rögzítését jelentette volna. 

Minisztérium: A kifogásolt kérdés már egy korábbi kérdőívben is szerepelt

Nem sokkal Lannert Judit posztja után az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium is reagált Rétvári Bence posztjára, azt írta, a politikus „vagy a gyermekek fejlődésének alapvető szakmai összefüggéseivel nincs tisztában, vagy politikai propagandacélokból tudatosan félremagyarázza azokat”.  Bár a kérdőív visszavonásáról a minisztérium nem írt, arra utaltak, hogy milyen problémák merülhettek fel vele:

A szakmai kérdés tehát nem az, hogy szabad-e a gyermekek fejlődését megfigyelni, hanem az, hogy az alkalmazott módszer megfelelő-e, milyen céllal történik az adatkezelés, és biztosítottak-e a gyermekek és szüleik jogai.

A minisztérium is kiemeli, hogy a Rétvári által  „a kifogásolt kérdés már egy 2021-es, hasonló célú kérdőívben is szerepelt, amikor az oktatás irányításáért még az általa képviselt kormányzat felelt”.

Lannert Judit posztjában hangsúlyozta, hogy a kérdés helyesen szerepelt korábban is a kérdőívben, mert „a nemi identitás játékban történő kifejeződése a kognitív, szociális és érzelmi fejlődés meghatározó mérföldköve”. A miniszter szerint erre azért kell rákérdezni, mert ezzel lehet ellenőrizni, hogy megvan-e a gyermek identitása, így a pedagógus visszajelzést kaphat arról, hogy hol tart a gyermek fejlődése.

The post Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

200 év börtön a kenyai szektavezérnek, hívő gyerekek halálra böjtöltetése miatt

Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.09Ft
07 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Nov 2026 05:25 UTC
Latest change: 07 Nov 2026 05:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.93Ft
07 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Nov 2026 05:25 UTC
Latest change: 07 Nov 2026 05:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »