Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt

Egy sztoriban sosem az újságíró a lényeg, ám el kell meséljem, mikor jutottam legközelebb a Cristiano Ronaldo-jelenség megértéséhez.

A helyszín a brazíliai Campinas városa, mely a portugál válogatott bázisául szolgált a 2014-es világbajnokság alatt. A portugálok nyílt edzést hirdettek a Ponte Preta stadionjában, és aligha volt bárki felkészülve arra a hisztériára, ami kitört. Az egy dolog, hogy a cirka tízezer rajongó úgy sikoltozott Ronaldo miatt, hogy az a Beatlemánia legszebb éveit idézte.

Az egy másik, hogy CR7 egy térdprobléma miatt könnyített edzést végzett, ám ez sem zavarta a fanatikusokat. Mivel a magas jegyárak miatt a helyi lakosság jó része kiárazódott a vébéről – futballőrült és Ronaldo-rajongó pedig rengeteg van –, sokan így juthattak a legközelebb a nagy portugál idolhoz.

A pokol akkor szabadult el, amikor megjelent az egykori Miss Bumbum-ezüstérmes Andressa Urach. A brazil versenyekben kevésbé járatosak kedvéért: a Miss Bumbum-díj az ország legjobb fenekű nőjének jár, és a konkurenciaharc finoman fogalmazva is erős.

Szóval Andressa Urach (állítása szerint) korábban kevert CR7-tel, és a vébé elején már – felsőruházatként csak testfestést viselve – járt a portugál csapat szállásánál. Aztán valahogy szereztek neki egy sajtóakkreditációt, és megjelent riporterként, hogy meginterjúvolja Ronaldót.

Futballőrület – még Brazíliában is

A békésen várakozó külföldi újságírókon gyakorlatilag átrobogott – egymást taposva – az összes brazil stáb és fotós, akik meg akarták örökíteni a nem mindennapi találkozást. A portugál válogatott éber sajtósai és a biztonsági emberek gyorsan kapcsoltak, így Andressa Urachot bumbumon billentették és kitiltották, Cristiano Ronaldo meg csak nézett, hogy mi történik.
Aztán pár nappal később győztes gólt szerzett Ghána ellen, a mezőny legjobbjának választották, de a portugál válogatott így is kiesett a csoportkörben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nana Rude (@nanarude) által megosztott bejegyzés

A lényeg – bármennyire is úgy tűnt – nem Miss Bumbum, hanem Ronaldo, illetve az az elképesztő hisztéria, amit kiváltott egy futballőrült, saját bálványokban bővelkedő országban. Férfiak, nők, gyerekek vadul ordítoztak-sikoltoztak, ha CR7 kiintegetett nekik. Láthatóan (szinte) bármit megtettek volna érte, rajongásuk nem ismert határt.

Világosan látszott, mi a különbség a többi játékos és egy legenda között.

CR nagysága elvitathatatlan

The post Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence

Már 2012-ben tudhattak a bicskei gyerekotthonban zajló szexuális bántalmazásról és az eltussolásról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.09Ft
07 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Nov 2026 05:25 UTC
Latest change: 07 Nov 2026 05:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.93Ft
07 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Nov 2026 05:25 UTC
Latest change: 07 Nov 2026 05:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »