Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot

A brazíliai versenyhétvége előtt beszélgetést hívott össze Fred Vasseur, a Forma-1-ben szereplő Ferrari csapatvezetője.

Az ok az volt, hogy a pole-ból induló Lewis Hamilton nagyon megharagudott Charles Leclerc-re, miután a monacói a legutóbbi, mexikói futamon a verseny elején támadta csapattársát, amit Max Verstappen kihasznált, a holland pedig végül nyerni is tudott Mexikóvárosban – ahol Kimi Antonelli bebiztosította világbajnoki címét.

Elkerülhetetlen, hogy komoly beszélgetést tartsunk a színfalak mögött. Szerintem a legfontosabb, amit észben kell tartani, és ami talán az életkorral jön, az az, hogy az autóban hozott minden egyes döntés hatással van mindazokra, akik a háttérben, az egész csapatért dolgoznak

– mondta Hamilton, aki Leclerc hozzáállását kritizálta.

A monacói két futam között hazaugrott, ugyanis kislánya született, de csütörtökön megérkezett Interlagosba, ahogyan Vasseur is. Ezt követően került sor beszélgetésre hármójuk között.

„Jól sikerült. Hasznos volt átbeszélni a dolgokat, tisztázni az én álláspontomat és az övéiket is. Most pedig lapozunk egyet, és a következő versenyre koncentrálunk” – idézi a RacingNews365 a csapatvezetőt.

Talán némi frusztráció halmozódott fel bennük, hiszen minden hétvégén egymás mellett rajtolnak, ami egyfajta felgyülemlő feszültséget eredményez. Ám végső soron az irányelvek mindig ugyanazok: tisztelniük kell egymást

– mondta Vasseur, aki szerint egymás mellett a csapatot és a Ferrari dolgozóit is tisztelniük kell a versenyzőknek, hiába vannak nagy küzdőszellemmel megáldva.

Lewis Hamilton a világbajnoki pontverseny harmadik, Leclerc az ötödik helyéről várja a szezonhajrát. A Ferrari a második a konstruktőrök versenyében, de tetemes a hátránya a Mercedes mögött.

Kapcsolódó
Lewis Hamilont szerint problémák vannak Leclerc hozzáállásával.
„Győzelem vagy halál, vagy én nyerek, vagy egyikünk sem” – Lewis Hamilton kiakadt a csapattársa miatt

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője szerint csapattársának, Charles Leclerc-nek a mentalitásával komoly gondok vannak.

The post Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál

Lézerrel sem találták a római őrtornyot, egy 150 éves kézirat vezette nyomra az erdélyi régészeket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.1Ft
07 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Nov 2026 10:25 UTC
Latest change: 07 Nov 2026 10:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.93Ft
07 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Nov 2026 10:25 UTC
Latest change: 07 Nov 2026 10:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »