Nem új a történet: Orbán Viktor 2009-re tehető oroszbarát fordulata óta sok víz lefolyt már a Dunán, a 2022 utáni években pedig olyan fojtogató szintre emelkedett (vagy talán inkább olyan mélységekbe süllyedt) az oroszbarátság, majd ezzel összefüggésben a gondosan felépített ukránellenesség, hogy könnyű elfelejteni, az orosz-magyar kapcsolatok történelmileg mennyi mocsokkal szennyezettek. Nem lett nehéz elfelejteni azt sem, hogy ez a mocsok a maga módján örökölt, valamilyen mértékben szinte automatikusan ráragadt mindenkire, aki érdemben a politikai hatalom közelébe tudott férkőzni, legyen szó a Kádár-rendszer vezetéséről, az MSZP-ről, a Jobbikról vagy épp Fideszről.

Panyi Szabolcs négy éven keresztül ásta bele magát ebbe a mocsokba, a hosszas kutatás és a rengeteg háttérbeszélgetés eredménye lett a Barátság extrákkal – Putyin szolgálói és szolgálatai Magyarországon című könyv, amely egyszerre olvasmányosan, és – témájából fakadóan – fullasztóan töményen írja meg a magyarországi orosz befolyás több rendszeren és politikai kurzuson átívelő történetét, amelyben a Kádár-korszakból visszamaradt állambiztonsági kapcsolatok, a rendszerváltás utáni politikai és gazdasági összefonódások, a politikai alkuk, a nem mindenki számára ugyanolyan előnyös üzleti megállapodások, a személyes lojalitások és az intézményi árulások együttesen teremtettek újabb és újabb lehetőségeket az orosz érdekek érvényesítésére. A könyv azt mutatja meg, hogy ez a befolyás nem egyszerűen megtűrt jelenség: a magyar politikai és gazdasági elit nyitottságával találkozva újra és újra utat talál az állam legfontosabb intézményeibe. A régi szereplők újra és újra felbukkannak, a régi kapcsolatok új alkukban és politikai konstrukciókban élednek újjá, és idővel a titkosszolgálati, politikai és gazdasági érdekek szinte elválaszthatatlanok egymástól.

A történetek egy része – legalább részleteiben – ismert volt, illetve maga Panyi is jelentetett már meg részeket belőle különböző írásaiban, de így is bőségesen vannak benne olyan sztorik, amelyektől annak is felállhat a hátán a szőr, aki az átlagnál többet foglalkozik oroszos kérdésekkel, nem sűrűn érezni, hogy unalomig ismert evidenciákat olvasgatunk sokadszorra, csak most épp egy könyvben.

Putyin szolgálatai

Ha meg akarjuk érteni, az Orbán-rendszer végére hogy jutottunk oda, ahova, érdemes tudatosítani magunkban, hogy a szovjet megszállók kivonulása mennyire nem jelentett cezúrát a korábbiakkal. Az egy dolog, hogy szovjet oldalról a katonák mellett a szocialista államhatalom titkosszolgálatai mellé delegált KGB-sek is eltűntek az országból – magukkal cipelve hatalmas mennyiségű állambiztonsági iratanyagot – , utóbbiak távolról sem kerültek a partvonalra Oroszországban, sőt, többen közülük az egyre autoriterebbé váló rezsim legfelsőbb köreiben tűntek fel. Magyar részről ugyanígy inkább langyos átmenetről beszélhetünk, nem látványos szakításról: A KGB magyarországi hálózata nem oszlott fel egyik pillanatról a másikra, hanem a rendszerváltás idején (és utána is) részben tovább működött, új formákban élt tovább, az állambiztonság embereinek jó része pedig továbbra is maradt a titkosszolgálatokban. Senkinek nem kellett a nulláról kezdeni semmit.

Az orosz–magyar kapcsolatrendszer mélységét nem lehet pusztán Orbán Viktor 2009-es fordulatával vagy a Putyinnal kialakított személyes viszonyával magyarázni. Panyi a könyvében részletesen rajzolja fel azt az ívet, ahogy egy Orbánnál egy sokkal régebbi, a rendszerváltás előtti időszakba is jócskán visszanyúló, az államigazgatást és a titkosszolgálatokat is átszövő, egymást követő árulásokon keresztül elérünk a 2020-as évekhez, amikor a kormány politikai alapon fojtotta el a titkosszolgálatok munkáját.

A Kádár-korszak hírszerzésének egyik vezetőjét, Rajnai Sándort például a román Securitate bukaresti nagyköveti szolgálata idején a KGB helyi rezidenseként tartotta számon; a rendszerváltás után pedig egymást követték a hasonlóan súlyos, bár nem mindig bizonyítható ügyek. Amikor az Információs Hivatal vezetői az 1999-ben megjelent Mitrohin-archívumot átnézték, olyan egykori magyar illegális hírszerzőket véltek felismerni benne, akiket a KGB saját, szovjet illegális ügynökként tartott nyilván.

Később egy olyan magyar külügyi rejtjelzőt gyanúsítottak azzal, hogy már a kilencvenes években beszervezhette az orosz hírszerzés, aki a 2011-es EU elnökség külön rejtjelzett kommunikációját is felügyelte. Egy MSZP-s parlamenti honvédelmi szakértő bizalmas bizottsági dokumentumokat juttathatott el a GRU-nak. A Miniszterelnöki Hivatal egyik kabinetfőnökét viszont kémkedés miatt ítélték el 2011-ben.

És Orbán szolgálatai

Forrás