A Fidesz „Volt Miniszterelnök Titkársága” aláírással reagált a szegedi kancellár súlyos állításaira

Büszkék vagyunk arra, hogy a szegedi egyetemen tíz éve kancellári pozíciót betöltő Fendler Judit a több mint 200 milliárdos költségvetésű intézmény érdekeit sikeresen érvényesítette és védte meg a politikai kapcsolatokra hivatkozó lobbistákkal szemben – közölte a Fidesz annak kapcsán, hogy a kancellár súlyos állításokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy milyen politikai befolyásolási kísérletek történtek az intézményben Orbán Viktor kormányzása idején.

Az ellenzéki párt szerint Fendler „kancellári munkáját mindvégig zavartalanul folytathatta, a kormányzat bizalmát élvezve”. Érdekessége a rövid közleménynek, hogy azt a „Volt Miniszterelnök Titkársága” aláírással látták el.

Fendler Judittal, a Szegedi Tudományegyetem kancellárjával a Partizán interjúzott. A beszélgetésben arról volt szó, hogy miként próbálta kancellárként távol tartani az egyetemtől a NER-es vállalkozókat, akik takarító-, élelmezési és informatikai cégeik révén különböző módszerekkel próbáltak beszállítókká válni, és hogy emiatt milyen megkereséseket és fenyegetéseket kapott. A kancellár brutális sztorikat adott elő Orbán Győzőékről, Bánki Erikről és Kubatov Gáborról.

The post A Fidesz „Volt Miniszterelnök Titkársága” aláírással reagált a szegedi kancellár súlyos állításaira first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A történelem szemtanúja – Bojár Sándor képeiből készült tárlattal vár az idei World Press Photo kiállítás

A megoldás az lenne, ha nem szólalhatna meg a stílfűrész

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.01Ft
14 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 17:10 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 17:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF327.24Ft
14 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 17:10 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 17:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »