hir8 - Jámbor Péter 
Ma is előttem a jelenet, amikor apám véresen hazaér a Kossuth térről, ahol az ávósok a tüntetők közé lőttek. Apám is megsebesült, de a képek megvoltak
– Bojár Gábor visszaemlékezése ez édesapjáról, Bojár Sándorról, a legendás magyar fotóművészről, akinek a képei az idei World Press Photo kiállításon emléket állítanak az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójának.
Bojár Sándort saját elmondása szerint a szükség terelte a fényképezés felé. A budapesti Eötvös József Gimnázium diákjaként meg kellett keresnie a tandíját, így hát az iskola közelében működő Sommer József fényképészeti műtermében hajnalban és esténként laborálni segített. Akkoriban már maga is fotózott egy kis bokszgéppel. Később az Est-lapoknál dolgozó nagybátyja segítségével Bécsbe utazott, ahol szemtanúja volt egy fasisztaellenes munkástüntetésnek. A fényképezőgép azonban nem volt nála. Egy 1990-es interjúban idézte fel ezt az élményt, itt említve, hogy a pályán „a hiány állandó tudata” indította el.
1934 és 1939 között az Esti Kurír fotóriportereként dolgozott. A munka állandó készenlétet, pontosságot és felkészültséget kívánt: Horthy Miklóst és családját, miniszterelnököket, minisztereket, külföldi állami vezetőket, tudósokat és művészeket egyaránt fényképezett. Thomas Mannt és feleségét a Vámraktár bejáratánál, a walesi herceget és feleségét a mezőkövesdi vonat mellett örökítette meg.
Képein a korszak ünnepélyes eseményei mellett ugyanakkor a nélkülözés is megjelent. Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszuson Pacelli bíborost, Ciano olasz külügyminisztert és a szertartásokat fotózta, ugyanebben az időszakban pedig a Zita-telep kilakoltatottjairól és a barlanglakókról készített érzékeny szociofotókat. Felvételei a történészek számára is fontos vizuális forrásokká váltak.
1939-től a Színházi Magazinnál dolgozott, majd a II. világháború kirobbanása félbeszakította a pályáját: 1942 és 1945 között munkaszolgálaton, később hadifogságban volt. Erről az időszakról interjúiban sem beszélt szívesen. A háború után, 1946 és 1948 között a Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtóosztályán kapott főhadnagyi állást, így fényképezhette a háborús bűnösök hazaszállítását, pereit és kivégzéseit.
A rendőrségi sajtóosztály leépítését követően néhány évig önálló fotósként dolgozott, az 1952-es helsinki olimpiára pedig saját költségén utazott ki, és egyedüli magyar fotósként örökítette meg a tizenhat magyar aranyérmet hozó szereplést. A vállalkozás családjának is jelentős anyagi biztonságot teremtett. Felesége tanácsára később ismét alkalmazottként folytatta: a Színház című hetilapnak, majd a Magyar Napnak és az MTI elődjének, a Magyar Fotónak készített képeket.
Október 25-én a Parlamentnél egy villanyoszlopról örökítette meg a tüntetők által elfoglalt szovjet tankokat. Amikor a tömegbe lőttek, a menekülőket fotózta. Maga is megsebesült, és a Földművelésügyi Minisztérium hátsó ablakán keresztül menekült el.
Fia emlékezetében nemcsak az apja véres hazatérése maradt meg, hanem az azt követő családi döntés is. Bojár Sándor bécsi kollégája a határon várta a frissen elkészült képeket a formálódó forradalomról, az induláshoz azonban az egész családnak mennie kellett volna – minden bizonnyal végleg. Szülei otthon, a nappaliban tanakodtak, majd úgy határoztak: maradnak. Bojár Gábort ezért is érinti meg Gothár Péter Megáll az idő című filmjének hasonló jelenete, amelyben az anya kimondja:
Mi itt maradunk. Megpróbálunk itt élni.
Bojár Sándor egy eseményekben és fordulatokban gazdag évszázad története elevenedik meg. Az 1956-os forradalomról készített képeiből összeállított Sortűz 1956 című kiállítás az idei budapesti World Press Photo kísérőkiállításaként november 8-ig tekinthető meg a Biodómban.
The post A történelem szemtanúja – Bojár Sándor képeiből készült tárlattal vár az idei World Press Photo kiállítás first appeared on 24.hu.
EUR/HUF
