
„Amikor a nyolcadik osztályt kezdtem, az első tanítási napon bejött az egyik lány osztálytársam, és teljesen ledöbbentünk, mert a nyár folyamán nagyon sokat változott, lesoványodott, meg volt szürkülve, és szólt az osztályfőnökünk, hogy mostantól egyedül szeretne ülni a padban. Október végére a két testvérével együtt eltűnt az iskolából. Annyit súgtak meg nekünk, hogy állami gondozásba kerültek, az apjuk meg börtönbe, mert mindhárom lányát megerőszakolta. Ez úgy beleégett a lelkembe.”
A történetet az első hazai Barnahus Egyesület alapítója és vezetője, az igazságügyi pszichológus szakértőként és nemzetközi kiképzésben részesült kihallgató pszichológusként tevékenykedő Lazáryné Illés Mária meséli, aki szerint az osztálytársa a szexuálisan abúzált gyerekek három tipikus jelét is mutatta: nem eszik, hirtelen elnémul, mert titkot kell őriznie, és megpróbál elszigetelődni az iskolában, nehogy elárulja magát. „Amikor a legbensőbb bizalmi körből kerül ki az elkövető, az a legborzasztóbb egy gyereknek. És még mindig nem égett bele a felnőtt társadalom agyába, hogyha ezt a három jelet látja egy gyereknél, akkor arra oda kell figyelni.”
Az idén 10. évét ünneplő, Szombathelyen található Barnahus szolgálat épp azért jött létre, hogy a szexuálisan, fizikailag vagy akár verbálisan súlyosan bántalmazott gyerekek ellen elkövetett bűnök úgy kerüljenek feltárásra, hogy az érintett gyerekek már ne traumatizálódjanak tovább, az elkövetőket viszont sikerrel lehessen vád alá helyezni. A Barnahusnak nevezett gyerekbarát kihallgató szobák pontos másai annak az Izlandon kitalált modellnek, amit ma már 27 európai országban használnak a bántalmazott gyerekek kihallgatására. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő, Magyarországon már hét helyen elérhető, pszichológus és más szociális szakemberekkel ellátott, otthonosan berendezett helyiségekben a megfelelő technika kialakításával az áldozatnak elég egyetlen egyszer elmondania vallomását, amiről kép- és hangfelvétel, majd szó szerinti jegyzőkönyv is készül, és a gyermek kihallgatás alatti viselkedésés is elemzik. Mindez nemcsak a gyerekek védelme miatt fontos, hanem azért is, mert korábban, mint Lazáryné mondja, száz feljelentésből tíz jutott el a vádemelésig, és abból is csak egyetlen egyből lett ítélet.

Lazáryné először 2013 nyarán hallott a Barnahusról, amikor még a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál (Tegyesz) dolgozott klinikai szakpszichológusként és igazságügyi pszichológus szakértőként. A következő két évben a környékükön mérte fel a védőnőket, családsegítőket, gyermekjóléti szolgálatnál dolgozókat, hogy egyáltalán milyen fogalmaik vannak arról, hogy apák, nagyapák, nevelőapák, testvérek, féltestvérek erőszakolnak meg gyerekeket. Mit mondja, az eredmény lehangoló volt.







