A kazah elnök azt javasolta Putyinnak, hogy fagyassza be az ukrajnai háborút

Az ukrajnai háború hadműveleteinek leállítását és a konfliktus befagyasztását javasolta Vlagyimir Putyinnak Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfő, Szibériában tartott kétoldalú tárgyalásuk előtti beszélgetésen, ezt pedig az orosz televízió is közvetítette.

„Senki sem tudja mi lehet a kiút a jelenlegi helyzetből, mert az orosz és az ukrán félnek is megvan az álláspontja. Másfelől nézve viszont most is fennáll annak a lehetősége, hogy befagyasszuk ezt a konfliktust” – mondta Kaszim-Zsomart Tokajev a mellette helyet foglaló Vlagyimir Putyinnak.

Sőt, Tokajev halált megvető bátorsággal arról is beszélt, hogy a háborút kiváltó okok sokak számára, így például a kazahok számára sem teljesen érthetőek. Míg az Örményország és Azerbajdzsán közötti háborúk okai világosak voltak, az orosz-ukrán konfliktus esetében ezt sokkal nehezebb megérteni – mondta. A kazah elnök ezután azt javasolta Putyinnak, hogy térjenek vissza a 2022-es isztambuli orosz-ukrán megállapodásokhoz, és induljanak el a régóta várt béke irányába. Vlagyimir Putyin válaszában megígérte hogy a tárgyalások során tájékoztatni fogja Tokajevet a fejleményekről. (MTI)


Forrás

Érdekességek

A rendőrség szerint jogszerű volt az intézkedés, ami után meghalt egy férfi Százhalombattán

Idén már 133 ember életét mentették meg a Balatonnál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.2Ft
25 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Jul 2026 20:40 UTC
Latest change: 25 Jul 2026 20:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.56Ft
25 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Jul 2026 20:40 UTC
Latest change: 25 Jul 2026 20:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »