A Médiatanács tagja is pályázik a Mi Hazánk alelnöki tisztségére

Szombaton tartja meg tisztújító kongresszusát a MI Hazánk. A párt ötödik kongresszusán elnököt, elnökhelyettest és alelnököket választanak. Az MTI azt írja, a pártelnöki posztért ismét Toroczkai László, az elnökhelyettesi tisztségért Dúró Dóra indul. Újra pályázik az alelnökségre Apáti István, Dócs Dávid, Novák Előd és Pakusza Zoltán is.

A mintegy tucatnyi alelnökjelölt között van Tóth Máté „energiajogász”, a párt korábbi köztársaságielnök-jelöltje, akit kedden a Médiatanács tagjává választott az Országgyűlés.

Tóth Máté számára ezért külön tétje van a tisztújításnak: a médiatanácsi tagság és a párt alelnöki tisztsége összeférhetetlen. Ha a küldöttek beválasztják a Mi Hazánk vezetésébe, döntenie kell, melyik posztot tartja meg.

Korábban a 24.hu is beszámolt róla, hogy Toroczkai az alelnöki tisztségben szeretné látni Tóthot, aki akkor szintén azt mondta: a pártvezetői poszt felé hajlik.

Az MTI-nek több pártpolitikus arról beszélt, hogy felmerült az alelnöki tisztségek számának növelése. A több száz küldött részvételével zajló budapesti kongresszus tíz órakor kezdődik Toroczkai beszámolójával, majd szervezeti kérdésekről, köztük alapszabály-módosításról tárgyalnak. A tisztújítás eredményét várhatóan délután ismertetik.

The post A Médiatanács tagja is pályázik a Mi Hazánk alelnöki tisztségére first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Videón, ahogy óriáskígyót falnak fel az aligátorok

Irodalmi szenzáció: Nádas Péternek posztumusz verseskötete jelenik meg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.24Ft
26 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Sep 2026 09:20 UTC
Latest change: 26 Sep 2026 09:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.63Ft
26 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Sep 2026 09:20 UTC
Latest change: 26 Sep 2026 09:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »