Arccal csapódott a befékező kísérőautónak a bringás a Touron

A Tour de France 19. szakasza a legendás Alpe d’Huezen zárult, és Tadej Pogacar ismét erődemonstrációt tartott, ezzel idei ötödik, pályafutása 26. Tour-szakaszgyőzelmét aratta, így tovább növelte amúgy is tetemes előnyét összetettben.

Nem lesznek hasonlóan jó emlékei a szakaszról a Movistar kolumbiai versenyzőjének, Einer Rubiónak, aki nekiütközött Pogacar csapata, az UAE Emirates-XRG kísérőautójának.

Tragédia is lehetett volna a vége

Az emelkedőn szokás szerint hatalmas tömeg állt az út szélén, és az egyik szurkoló beesett a Pogacart kísérő autó elé, ami miatt a kocsinak hirtelen kellett fékeznie.

Az autót Matxin Fernández, az UAE Emirates menedzsere vezette, akinek gyors reflexe valószínűleg tragédiát akadályozott meg.

Rubio viszont már nem tudott megállni, és nagy sebességgel az autó hátuljának csapódott.

A 28 éves kolumbiai bringás lábra tudott állni, de ömlött az arcából a vér, így fel kellett adnia a szakaszt, és kórházba vitték. A Cyclingnews arról számolt be, hogy Rubio egy órát töltött a célban felállított orvosi kamionban, ahonnan két nagy kötéssel az arcán került elő.

Később kiderült, hogy 20 öltéssel varrták össze a sebeit, majd helikopterrel a grenoble-i kórházba szállították további vizsgálatokra, ahonnan úgy engedték ki, hogy legalább a töréseket megúszta.

A szakasz összefoglalóját itt lehet megnézni.

Eredmények:

19. szakasz, Gap-Alpe d’Huez, 127,9 km, hegyi befutó:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates-XRG) 3:17:57 óra
2. Lenny Martinez (francia, Bahrain Victorious) 6 másodperc hátrány
3. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-Easypost) 9 mp h.
…6. Remco Evenepoel (belga, Red Bull-BORA-hansgrohe) 2:29 p h.
7. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 2:41 p h.
8. Mattias Skjelmose (dán, Lidl-Trek) 2:45 p h.
9. Paul Seixas (francia, Decathlon CMA CGM) azonos idővel

 

Az összetett élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates-XRG) 67:53:00 óra
2. Remco Evenepoel (belga, Red Bull-BORA-hansgrohe) 7:11 perc hátrány
3. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 9:42 p h.
4. Paul Seixas (francia, Decathlon CMA CGM) 10:06 p h.

 

A Tour de France szakaszgyőzteseinek örökrangsora:
1. Mark Cavendish (brit) 35
2. Eddy Merckx (belga) 34
3. Bernard Hinault (francia) 28
4. Tadej Pogacar (szlovén) 26
5. André Leducq (francia) 25
6. André Darrigade (francia) 22
7. Nicolas Frantz (luxemburgi) 20

 

Szombaton következik a királyetap, a 170,9 kilométeres táv rajtjának Le Bourg-d’Oisans ad otthont, az 5450 méter szintemelkedésű szakasz Alpe d’Huez településen zárul. A mezőny összesen 3290,7 kilométert teljesít, amíg vasárnap a párizsi körözés és a Montmartre megmászása után célba ér a Champs-Elysées-n.

The post Arccal csapódott a befékező kísérőautónak a bringás a Touron first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Majdnem a rendőrnek ütközött egy ittas autós, és még neki állt feljebb

Tizenegy éves sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.2Ft
25 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Jul 2026 07:35 UTC
Latest change: 25 Jul 2026 07:26 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.52Ft
25 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Jul 2026 07:35 UTC
Latest change: 25 Jul 2026 07:26 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »