Az első látássérült miniszter a Tisza győzelméről: „Levertük őket, mint vak a poharat"

Érzelmes interjút adott a Deutsche Welle-nek Kátai-Németh Vilmos, a Tisza-kormány leendő szociális és családügyi minisztere.

Kátai-Németh a Csepel központú Budapest 9-es számú választókerületben indult, ahol fölényes győzelmet aratott: több mint kétszer annyi szavazatot szerzett, mint a Fidesz–KDNP jelöltje, Király Nóra. Az országgyűlési mandátuma mellett Magyar Péter április 24-én azt is bejelentette, hogy a Tisza-kormányban miniszteri posztot kap.

A DW összeállítása Kátai-Németh több emlékezetes kampánypillanatát is felidézi: volt, hogy a vak képviselőjelölt vezetést imitálva hívta fel a figyelmet a kátyús utakra, máskor pedig azt vállalta, hogy lefutja a vonatot a Gubacsi hídon. Utóbbi akcióval a híd állapotára akart rámutatni, ahol a vonatok jelenleg legfeljebb 5 kilométer per órával haladhatnak. A választás éjszakáján aztán így kommentálta a győzelmét:

„Levertük őket, mint vak a poharat.”

A riportból az is kiderül, hogy mindössze 16 éves volt, amikor retinasorvadást diagnosztizáltak nála, és megtudta, hogy meg fog vakulni. „Ha az ember megvakul, az nem jelenti azt, hogy véget ér az élet. Maga ez az állapot hozta ki belőlem igazán a harcost” – mondta.

Innen kellett talpra állnia: később elvégezte a jogi egyetemet, ügyvéd lett, emellett aikidózik, és saját önvédelmi rendszert is kidolgozott látássérülteknek. A magánéletéről annyit mondott, hogy két gyermeke és egy unokája van, édesanyját pedig 19 évesen veszítette el.

Magyarország első látássérült minisztereként a Szociális és Családügyi Minisztériumot vezeti majd, amely az akadálymentesítésért és az esélyegyenlőségért is felel. Elmondása szerint Magyar Péter megjelenése után kezdett politizálni, mert elege lett a Fidesz 16 éves uralmából.

Miniszterként azért akar dolgozni, hogy származástól és élethelyzettől függetlenül mindenki minőségi egészségügyi és oktatási ellátáshoz jusson, és kiemelt feladatának tartja egy működő gyermekvédelmi rendszer megteremtését.

„Visszamenőleg kivizsgáljuk azt a rengeteg – finoman fogalmazva is – jogsértést, de inkább bűncselekményt, amit a gyerekek ellen elkövettek, és a felelősök nem menekülhetnek, ezt megígérem” – mondta.

Hozzátette: pártállástól függetlenül mindenkit képviselni szeretne, miniszterként ugyanúgy dolgozna a fideszes szavazókért, mint a tiszásokért.


Forrás

Érdekességek

Az NKA több bizottsági tagja is azt állítja, ők nem a celebgazdagító-galuskaevős programokat hagyták jóvá

Víz alatti hoki bajnokság a Duna Arénában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.1Ft
02 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 May 2026 09:20 UTC
Latest change: 02 May 2026 09:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.82Ft
02 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 May 2026 09:20 UTC
Latest change: 02 May 2026 09:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »