Az ukrajnai háború után a közel-keletinek is óriási nyertese a norvég olajipar

Alig három hónap alatt 11,5 milliárd dollár (adózás előtti) nyereséget ért el a norvég állami energiavállalat az idei második negyedévben, nem kis részben a közel-keleti háborúnak köszönhetően – írja a Guardian. Az Equinor ezzel majdnem megduplázta a tavalyi profitját.

A vállalat eredményét az iráni háború miatt megugró energiaárak igencsak megdobták, de a konfliktus kezdetén ők is növelték az olaj- és gáztermelésüket, duplán kihasználva, hogy a Brent típusú kőolaj ára a tavalyi 60-70 dollárhoz képest idén a 70 és száz dollár közötti tartományban mozgott.

Az olajárak ugyan egy időre visszaestek a Trump és Teherán közötti tűzszüneti megállapodás után, de aztán a konfliktus kiújulásával ismét emelkedni kezdtek: a Brent ára szerdán 95 dollárig nőtt.

Az Equimor 67 százalékban norvég állami tulajdonban van, a norvég állam a teljes energiaszektorban csak tavaly, egyetlen évben 664 milliárd norvég korona bevételre tett szert – ez nagyjából 22 ezer milliárd forintnak felel meg. Az ukrajnai háborúnak anyagi értelemben szintén Norvégia az egyik legnagyobb nyertese.


Forrás

Érdekességek

New York, New Jersey to examine whether World Cup funds were money well spent

Olyan alacsony a Tisza, hogy betiltották a szórásos temetéseket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.6Ft
23 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 02:20 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 02:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.44Ft
23 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 02:20 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 02:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »