Balavány György: Kedves Nézőink, maradjanak velünk, az esti műsor: Az állam gyilkol!

1995. január 12-én egy Christa Pike nevű amerikai fiatal a barátjával, Tadaryl Shippel egy elhagyatott, erdős területre csalt egy korukbeli fiatal lányt, Colleen Slemmert. Tudták, mit fognak tenni, hiszen Pike előre eltervezte; az eszközöket is beszerezte hozzá: egy kést és egy húsbárdot. Brutálisan megverték, majd nagyjából harminc percig kínozták a hasztalanul könyörgő áldozatot: összevagdosták, egy fordított pentagramot vágtak a mellkasába. Végül Pike egy aszfaltdarabbal összetörte Slemmer koponyáját és elvágta a torkát.

Aztán trófeaként elrakott egy darabot az áldozat koponyacsontjából, és azzal dicsekedett.

Christa Pike a tárgyalás során nem mutatott megbánást, úgy viselkedett, mint aki fel sem fogja a tette súlyát. 1996-ban villamosszékre ítélték, bűntársát pedig – mivel nem töltötte be a 18. életévét a gyilkosság elkövetésekor – életfogytiglanra. Pike ítéletét később méreginjekció általi kivégzésre módosították. Jó darabig a börtönfalak közt sem szelídült meg: 2001-ben megpróbálta megfojtani az egyik zárkatársát.

A most övenéves nő közel harminc évet élt a halálsoron. A kivégzését idén október elsején tervezték végrehajtani. Közvetlenül az időpont előtt a bíróság leállította a kivégzést, arra hivatkozva, hogy mégis megvizsgálják a nő ügyvédjeinek érveit. Addig ott feküdt a helyiségben, várva a döntést. A Legfelsőbb Bíróság végül engedélyt adott a végrehajtására. Nehéz volt, mert nem találták a vénáját. Csak a bal karjába hét tűt szúrtak, az egyik csontot ért, el is hajlott. A méreg beadása után eszméletét vesztette, csakhogy hiába keringett a szervezetében két halálos adag pentibarbitál, negyven perccel később is lélegzett. Így a szövetségi kórházba szállították, ahol néhány nap múlva magához tért, az ápolószemélyzet kérése ellenére kéznél és lábnál az ágyhoz bilincselve.

Már beszél és járni is tud. Ügyvédei szerint dühös és zavarodott. A karjai felduzzadtak, a szervezete tele van vérrögökkel, tüdőgyulladása van. Visszaszállították a börtönbe, szoros orvosi felügyelet alatt. Megpróbálják megfelelő kondícióba hozni ahhoz, hogy megölhessék – a kivégzésre alkalmas állapot elérése az amerikai jog szerint kötelező ahhoz, hogy valakit megfoszthassanak az életétől.

Az ítélet érvényben van, szabadulásra nincs esély, az ügyvédek azt szeretnék, ha legalább a tényleges életfogytiglanra való módosítást elérhetnék.

Akárhogyan is, abban a rettenetes fél órában a kilencvenes évek közepén nemcsak az áldozata, hanem ő is elveszítette a tényleges életét. Ha volt valaha egyáltalán.

The post Balavány György: Kedves Nézőink, maradjanak velünk, az esti műsor: Az állam gyilkol! first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A Fidesz támogatja Magyar Péter drog-és alkoholtesztekre vonatkozó javaslatát

Ki dönti el, mit tanul a diák: a NAT vagy az AI?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.8Ft
14 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 05:05 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 04:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.55Ft
14 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 05:05 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 04:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »