Bubópestisgyanús esetről számoltak be Mongóliában

Bubópestisgyanús esetet jelentettek Mongólia nyugati részén, Hovd tartományban. Az ország állatokról emberekre terjedő betegségekkel foglalkozó központja (NCZD) szerint a személy feltehetően a szomszédos Bajanölgij tartományban történt látogatása során, mormotahús fogyasztása után fertőződött meg a betegséggel.

A diagnózis megerősítésére jelenleg a fertőzés genetikai anyagának kimutatására szolgáló PCR-tesztet végeznek.

Bár Mongóliában a törvény tiltja a mormoták vadászatát, az állatot egyesek még mindig csemegének tekintik, és az illegális vadászat továbbra is folyik. A nyári időszak fokozott fertőzésveszélyt jelent Mongóliában, mivel ilyenkor több ember utazik pihenni vidékre, ahol egyesek mormotahúst fogyasztanak.

Az elmúlt években ebben az időszakban több bubópestisesetet is jelentettek, köztük halálesetekkel járókat is. Az NCZD közlése szerint Mongólia 21 tartományából jelenleg 17-et tartanak veszélyeztetettnek a bubópestis szempontjából.

A bubópestis egy bakteriális fertőző betegség, amit a vadon élő rágcsálókon, köztük a mormoták testén élő bolhák terjesztenek. Kezelés nélkül a betegség 24 órán belül halálos kimenetelű lehet. (MTI)


Forrás

Érdekességek

The awkward encounters ahead of Trump

New York polgármestere felszólította az Egyesült Államokat, hogy tartóztassák le Benjamin Netanjahut

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.74Ft
23 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 22:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.83Ft
23 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 22:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »