Rendőrőrs lett Hitler szülőházából

Rendőrőrs nyílt Adolf Hitler szülőházában, Braunau am Innben. Hosszú évekig vitáztak arról, mi legyen a 17. századi egykori fogadó sorsa, ahol 1889 áprilisában megszületett Adolf Hitler, mivel az osztrák hatóságok meg akarták akadályozni, hogy neonáci zarándokhellyé váljon.

Hitler mindössze néhány hétig élt a Salzburger Vorstadt 15. szám alatti házban, mielőtt családja a településen belül máshova költözött, majd hároméves korában végleg elhagyták a várost.

Évtizedeken át az osztrák belügyminisztérium bérelte az épületet korábbi tulajdonosától, Gerlinde Pommertől, magas bérleti díjat fizettek neki, hogy a házból ne válhasson szélsőjobboldali zarándokhely. Az épületet hosszú éveken át egy helyi jótékonysági szervezet használta fogyatékkal élő emberek számára. A szervezetnek azonban 2011-ben ki kellett költöznie, miután Pommer megakadályozta a felújítási munkálatokat.

2016-ban az osztrák parlament olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé tette, hogy a kormány kisajátítsa az ingatlant. A tulajdonos 812 ezer euró (durván 300 millió forint) kártalanítást kapott. Az akkori belügyminiszter, Wolfgang Sobotka azt javasolta, hogy az épületet bontsák le, és építsenek helyette újat, de sokan úgy vélték, hogy a ház lerombolása egyet jelentene Ausztria náci múltjának megtagadásával.

Az épületen semmilyen tábla nem utal a történetére, és biztonsági kamerákat szereltek fel, hogy rögzítsék az esetleg odalátogató neonácik tevékenységét. Hitlerhez ma már csak egy, az épület előtt álló emlékkő köti a helyszínt, amely a közeli mauthauseni egykori koncentrációs táborból származik, Hitler neve sehol sem szerepel rajta. (BBC)


Forrás

Érdekességek

FIFA's soccer-agent rules survive EU court ruling … for now

Meghosszabbítják az M3-as metrót, 3500 milliárdos keretből indul egy tízéves vasúti fejlesztési program

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.74Ft
23 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 22:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.83Ft
23 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 22:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »