
Utópiák és disztópiák megvalósulásának korát éljük: a virtuális szeretőtől a drónhadseregig mindent megírtak előre a huszadik század science-fiction szerzői, de mostanra mintha elfogyott volna a futurológiai lendület, kevés az új, markáns utópia, inkább a régieket hasznosítjuk újra.
1993-ban Hollywood azt vizionálta, hogy 2032-ben kétféle módon táplálkozik az emberiség: vagy mesterségesen előállított, minden fontos tápanyagot tartalmazó, ízetlen, zselészerű falatkákon él, vagy rágcsálókból készült gyorskaján tengeti a napjait. Természetesen nem a Pusztító című film alkotói voltak az elsők, akik a jövő ételeiről fantáziáltak, megtették ezt előttük olyan írók is, mint George Orwell és Aldous Huxley, de megvolt a maguk verziója a Mátrix, a Vissza a jövőbe, a Szárnyas fejvadász vagy Az ötödik elem kreatívjainak is.
A legtöbbször visszaköszönő elemek a vízhiány, a rovarevés vagy más, kalóriában és tápanyagban gazdag, de mesterséges ételek fogyasztása. A prognózisok egy része mára valósággá vált, a másik része alakulóban van, de még mindig reménykedhetünk benne, hogy a legijesztőbbeket elkerüljük. De mire számítsunk mi itt, a Kárpát-medencében? Mi fog ránk nézni a tányérból húsz év múlva?
Magyar citrom
A magyar konyhára hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mintha honfoglaló őseinktől örököltük volna változatlan formában, pedig ha belegondolunk, hogy mi volt a boltok polcain az ezredforduló környékén, azt fogjuk látni, hogy a hazai étkezési szokások nagyon sokat változtak azoknál is, akik az elmúlt HÚSZ évben nem tértek át valamilyen speciális étrendre. A magyar konyha több száz éves történetében ne vesszünk most el, nézzük csak a közelmúltat: 2006 táján még csak elvétve találtunk ázsiai ételeket Budapesten, nem tudtuk, hogy a nápolyi pizza külön kategória, a hamburger meg főleg a gyorséttermekben vagy az aluljárós bódékban volt kapható. Kókusztejet, vöröslencsét, hummuszt vagy parmezánt az agglomerációk hipermarketjeiben sem volt könnyű beszerezni, ma pedig a sarki kisboltban is beléjük futhatunk.

És bár a magyar konyha legnépszerűbb ízei velünk maradtak, rengeteg új technika, alapanyag és fűszer került mindennapi ételeinkbe. A magyaros fogások többsége maradt, de ma ugyanolyan természetességgel esszük a kínait és az arabot is.
A táplálkozásunk elnemzetköziesedése nemcsak abban mutatkozik meg, hogy a nógrádi faluban könnyebb gíroszt venni, mint gulyást, hanem a KSH adataiból is kibogarászható. Gyors példa: 2010-hez képest 2020-ban fejenként pont 10 kilóval kevesebb kenyeret, de ugyanannyival több egyéb gabona alapú élelmiszert ettünk – reggeli pelyhek, granolák, szevasztok! –, és az egy év alatt fogyasztott állati zsiradékból is lefaragtunk több mint egy kilót a növényi olajok javára.







