Djokovic rosszul lett és hányt meccs közben, szettelőnyből esett ki

Novak Djokovic első mérkőzésén kikapott a cincinnatiben zajló tenisztorna 9,4 millió dollár (2,9 milliárd forint) összdíjazású férfi versenyében.

A szerbek 24-szeres Grand Slam-tornagyőztes sztárja wimbledoni elődöntős veresége óta először játszott, és 2:6, 6:4, 6:4-re kikapott az argentin Thiago Agustin Tirantétól, írja az MTI. A 2 óra 44 perces, párás és meleg körülmények között lejátszott összecsapáson a világranglistán 50. dél-amerikai teniszező fizikálisan jobban bírta a külső nehézségeket, mint 39 éves ellenfele.

A Yahoo! Sports cikke szerint azok után, hogy dominálta az első szettet, a második játszmában már nagyon szenvedett a szerb, aki egészségügyi szünetet is tartott, ekkor a törölközőjébe hányt. Később térdre rogyott játék közben.

Az ATP-rangsorban ötödik Djokovic a találkozó után elmondta, van egy bizonyos egészségi problémája, ami évek óta zavarja, s ez különösen ezek között a körülmények között jön elő.

Tudtam, hogy ilyen idő lesz, de ez ezúttal mindenre kihatott

– magyarázta Djokovic, aki korábban háromszor nyerte meg a keménypályás viadalt, most azonban egyáltalán nem biztos abban, hogy még valaha pályára lép Cincinnatiben.

„Természetesen remélem, hogy igen, de most inkább úgy tűnik, hogy sajnos nem. Meglátjuk, mit hoz a jövő”” – fogalmazott ennek kapcsán az olimpiai bajnok sztárjátékos.

Az év utolsó Grand Slam-tornája, a New York-i US Open augusztus 30-án kezdődik.

Kapcsolódó
Arina Szabalenka.
„Elengedhetetlen intézkedés” – Szabalenka támogatja a kötelező nemi vizsgálatot

A világelső teniszező szerint ezzel megelőzhető az igazságtalanság.

The post Djokovic rosszul lett és hányt meccs közben, szettelőnyből esett ki first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Nem a fizetés összege mutatja meg egy ország életszínvonalát

Csörlőkkel dolgoztak a tűzoltók – videó az éjszakai mentésről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.05Ft
16 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 16 Aug 2026 09:40 UTC
Latest change: 16 Aug 2026 09:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF313.85Ft
16 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 16 Aug 2026 09:40 UTC
Latest change: 16 Aug 2026 09:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »