Semmihez sem fogható egy teljes napfogyatkozás látványa

Semmi sem készít fel a teljes napfogyatkozás látványára. Több mint egy órája történt, amikor ezeket a sorokat írom, de még mindig nem tértem magamhoz. Egy percre elsötétül minden. Teljesen libabőrös leszel, miközben mindenki sikoltozik körülötted. Csak egy gyűrűt látsz az életünket adó csillagból. És szabad szemmel nézheted, ahogy az élénkvörös plazmája kilóg a Hold pereme fölé. Döbbenetes.

A kontinentális Európából 27 év után először látható teljes napfogyatkozást a spanyolországi Tarragonából néztem meg augusztus 12-én. A Földközi-tenger partján elterülő üdülővárosban 19:35-kor kezdte eltakarni a Hold a Napot: erre a pillanatra akkor már közel 2 órája vártam a tűző napon a tarragonai Rovira i Virgili Egyetem (URV) Sescelades campus parkolójában. Felesleges volt ennyire korán érkezni, amit az is jelzett, hogy én voltam az első ember a megfigyelőhelyen.

Az egyetemi parkolóból tökéletes kilátás nyílik nyugati irányba a lemenő Napra és a Serralada Prelitoral Catalana hegységrendszerre, ami szerencsére nem elég magas ahhoz, hogy megakadályozza a totalitás megfigyelését. A nagyjából 100 méterrel a tengerszint fölött található domboldalon fél 8 körül már olasz hobbifotósok és spanyol kisgyermekes családok vettek körbe. Előttem két fotóállvány állt, az egyiken a Sony A7C II fényképezőgépem és egy napszűrővel szerelt Sigma 100-400 mm-es objektív, a másikon pedig a 360 fokban rögzítő Insta360 X5 kamerám. Előbbivel a Napot, utóbbival a környezet változását kívántam megörökíteni. Mindkettőt sikerült.

A napfogyatkozás kezdete után még bőven érkeztek emberek. Mindenki a totalitásra várt; arra az itt kereken 1 perces időszakra, amikor a Hold teljesen eltakarja a Napot, és szabad szemmel láthatóvá válik a napkorona, a Nap több millió Celsius-fokos külső légköre. A totalitás az úgynevezett második kontaktussal (C2) kezdődött 20:29:27-kor, amikor a Hold már teljesen eltakarta a fotoszférát. A C2-t a gyémántgyűrű-jelenség előzte meg néhány másodperccel korábban, amikor a Nap még kibukkanó része egy csillogó gyűrűre emlékeztető struktúrát formált.

A C2 előtti gyémántgyűrű megörökítése után a Hold által teljesen eltakart, teljes fedésben lévő Napot fotóztam. Ezen a több különböző expozícióból kombinált, nagy dinamikatartományú képen kirajzolódik a napkorona és az élénkvörös protuberanciák. Ez volt az a látvány, amit mindenképpen meg akartam örökíteni. Több expozíciósorozatot is készítettem, az egyikből állt össze az alábbi kép.

A totalitás a harmadik kontaktussal (C3) ért véget, 20:30:25-kor, ahogy a Nap előbukkant a Hold mögül. A csillag ezután ismét gyémántgyűrűt formált.

Ezután a Nap fokozatosan előbújt a Hold mögül, miközben lassan leereszkedett a Tarragonától nyugatra található hegyek mögött.

A szerdai napfogyatkozás megfigyeléséhez Spanyolország nagy részén kedvező volt az időjárás. Izlandon, ahova szintén sokan utaztak azért, hogy láthassák a lenyűgöző jelenséget, viszont szinte teljesen felhős volt az idő. Ugyanakkor a totalitás által okozott drasztikus fényességváltozást így is érzékelni lehetett. Azok, akiknek most nem volt szerencséjük, kevesebb mint egy év múlva, 2027. augusztus 2-án Spanyolország déli részéről és Észak-Afrikából egy különleges teljes napfogyatkozást láthatnak, aminek totalitása Egyiptomban több mint 6 percig tart majd.


Forrás

Érdekességek

A fél világ nézte, még ha nem is látta – ilyen volt az évszázad első teljes napfogyatkozása Európában

Burkolt üzenet? Kuba óriási változások előtt áll Marco Rubio szerint

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.49Ft
13 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Aug 2026 06:20 UTC
Latest change: 13 Aug 2026 06:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.34Ft
13 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Aug 2026 06:20 UTC
Latest change: 13 Aug 2026 06:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »