Egérkísérletek mutatják meg, hogyan működik az embereknél a viszketés mechanizmusa

A viszketés érzése olyanfajta figyelmeztetés, amely valamilyen idegen elem jelenlétét jelzi a bőrünkön – legyen ez akár por, szennyeződés, száraz bőrdarabkák, rovatcsípések megjelenése. Egy új, egereken végzett kutatás szerint, amelynek eredményeit a Neuron folyóirat közölte, ennek a védelmező reakciónak saját érzékelő mechanizmusa lehet, ami a piheszerű (vellus) szőrszálaknál kezdődik.

Ezek a szőrszálak az egereknél legsűrűbben a fülek mögött és a hátsó végtagokon nőnek, az embereknél azonban szinte a teljes testfelületen előfordulnak. Fontos szerepet játszanak a testhőmérséklet szabályozásában, de úgy tűnik, bizonyos érintések érzékelésében is részt vesznek, különösen azokban, amelyek a viszketési ingert váltják ki.

A kutatók abból indultak ki, hogy a szőrszálak mozgása által kiváltott viszketést eddig alig vizsgálták. „Például az állon található vellus szőrszálak enyhe rezgése – a homlokkal az arccal vagy a karokkal ellentétben – intenzív viszketést vált ki” – írják tanulmányukban, amelyet a Science Alert ismertet. „Ez arra utal, hogy léteznek olyan speciális szőrszerkezetek és érzőidegek, amelyek kifejezetten a mechanikai eredetű viszketés érzékelésére szolgálnak.”

A folyamat pontosabb megértése érdekében a kutatók a klinikai kutatásokban széleskörűen használt egereken végeztek vizsgálatokat. Azt találták, hogy a vellus szőrszálak mindegyike egy speciális, gyors ingerületvezetésű érzőidegsejthez kapcsolódik. Ezek a sejtek már a szőrszálak egészen enyhe elmozdulását is viszketésként továbbítják az agy felé. Azoknál az egereknél, amelyeknél bizonyos területeken krónikus bőrgyulladás alakult ki, ezek az idegsejtek rendkívül aktívvá váltak. Amikor a kutatók kikapcsolták azon géneket, amelyek ezt a speciális érzőidegsejt-típust aktiválják, az egerek a gyulladást már nem érzékelték viszketésként.

Ha pontosan megértjük, miként működik ez a fajta reakció az egerekben, és mi a hasonlóság az emberi szőrszálak által közvetített viszketési reflexekkel, az azt jelentheti, hogy az egerek ideális kísérleti modellek lehetnek olyan panaszok kezeléséhez is, mint a rovarcsípés okozta viszketés, vagy az ekcéma kiváltotta bőrirritáció.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Erin Brockovich gyűjti és térképre viszi az AI-adatközpontokkal kapcsolatos lakossági aggodalmakat

Felére csökkent a tüdőbetegek száma Magyarországon mióta betiltották a dohányzást a vendéglátóhelyeken

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.3Ft
25 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Jul 2026 00:35 UTC
Latest change: 25 Jul 2026 00:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.59Ft
25 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Jul 2026 00:35 UTC
Latest change: 25 Jul 2026 00:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »