
Tíz év után távozik a Manchester City vezetőedzői posztjáról Pep Guardiola – erről ebben az idényben sokat írt a sajtó mindenféle értesülésekre hivatkozva, de pénteken a klub is megerősítette a hírt a BBC-nek. Guardiola utolsó meccse a csapattal vasárnap lesz az Aston Villa ellen.
„Ne kérdezzék az okát, hogy miért távozom. Nincsen oka, de legbelül tudom, hogy eljött az idő”
– mondta a BL-győztes edző a BBC-nek. A vezetőedzői szerepet Guardiolától Enzo Maresca veszi majd át, aki korábban a Chelsea-t vezette, de az utóbbi időben már ő is a Citynél volt.
A Manchester City elnöke, Khaldoon Al Mubarak a bejelentés után arról beszélt: „Voltak pillanatok, amikor abbahagyhatta volna, és elégedett lehetett volna. De valahogy Pep mindig új erőt merített, és továbbhaladt, új és innovatív módszereket talált arra, hogy győzelmeket arasson és sikereket érjen el.”

Az 55 éves Guardiola 2016-ban került a Manchester Cityhez. Az azóta eltelt tíz évben a klub az angol futball egyik legsikeresebb csapata lett, ők az egyetlen csapat, amelyik 100 pontot ért el egy Premier League-szezonban (2017–18-ban), és annak az öt csapatnak az egyike, amely egyszerre lett PL- és BL-győztes.
A katalóniai születésű Guardiola a modern futball történetének egyik legnagyobb hatású edzője a ’90-es években a Barcelonában kezdett játékosként, majd 2008-ban ott lett először vezetőedző. Rögtön első idényében triplázott, a Barca megnyerte a bajnokság mellett a kupát és a BL-t is. 2013 és 2016 között a Bayern München edzője volt, aztán tíz év City. Azt nem mondta most, hol folytatja, ha egyáltalán.







