Felszámolás indult a Doktor24 ellen, de a cég szerint tévedés az egész

Felszámolási eljárást kezdeményeztek a Doktor24 Medicina Zrt. ellen június 26-án – írja a hvg.hu az Opten adatbázisára hivatkozva. A Doktor 24 Csoport, amelynek része az érintett cég, az ország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója. Tulajdonosa és társalapítója többek között Kóka János egykori gazdasági, illetve egészségügyi miniszter és Lancz Róbert egészségügyi menedzser, a Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke.

Egy évekkel ezelőtti 40 milliós forintos beszállítói követelés van a háttérben, és a cég jogászai szerint bírósági eljárási hiba miatt kezdeményezték a felszámolást. A felszámolási eljárás két ponton is törvényi garanciákat sértett a cég szerint.

„Egyrészt a másodfokú döntést a bíróság csaknem négyhetes késéssel kézbesítette, másrészt a felszámolást három nappal azelőtt rendelték el és tették közzé, hogy a másodfokú döntést részünkre joghatályosan kézbesítették, és ezzel az jogerőre emelkedett volna. Álláspontunk szerint ezekkel a mulasztásokkal megfosztották társaságunkat attól a törvényben biztosított jogától, hogy megismerje a másodfokú eljárás eredményét, és a követelés kiegyenlítésével elkerülhesse a felszámolást” – írták a lapnak.

Lancz Róbert ugyanakkor a lapnak hangsúlyozta, hogy a 40 milliós tételt a másodfokú döntés kézhezvételének napján azonnal befizették, amit a hitelező is igazolt, és közösen kezdeményezték az eljárás megszüntetését.


Forrás

Érdekességek

A hőség is beleszólhat a vébé kieséses meccseibe

Nem kíméli a termést sem a hőkupola, ekkora veszteséggel számolnak a gazdák

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.62Ft
01 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 30 Jun 2026 22:05 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 21:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.32Ft
01 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 30 Jun 2026 22:05 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 21:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »