Feltehetőleg elaludt a buszsofőr, aki 12 ember halálát okozta az M3-as autópályán

Feltehetőleg elaludt annak a lengyel busznak a vezetője, aki 12 ember halálát okozta vasárnapra virradó éjszaka az M3-as autópályán, Mezőkeresztes közelében – mondta a hajnali busztragédiával kapcsolatos megkeresésünkre Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Értesüléseink szerint egy 17 év körüli fiatal és 11 felnőtt vesztette életét a borzalmas balesetben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, felborult egy lengyel rendszámú turistabusz vasárnap 1 óra körül a sztráda Nyíregyháza felé vezető oldalán. A rendőrség tájékoztatása szerint a buszvezető az egyenes pályatestről haladt le járművével az árokba, majd felborult. A buszon ötvenhét utas és két sofőr ült.

Egy fő életveszélyben

A rendőrség jelenlegi adatai szerint feltehetőleg elaludt a járművet vezető sofőr. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a baleset következtében 12-en életüket vesztették, és legalább tízen megsérültek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának szakmai felügyelete mellett a helyszínelés és a műszaki mentés jelenleg is folyamatban van.

Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán azt közölte, hogy 4 mentőegységet riasztottak a baleset helyszínére. Azt írták, hogy a balesetben 12 ember vesztette életét. Egy embert életveszélyes, 9 embert súlyos, további 37 főt pedig könnyebb sérülésekkel láttak el.

Az autópálya Nyíregyháza felé vezető szakaszát a rendőrök lezárták, a forgalmat Mezőkeresztesnél terelik le, és Emődnél lehet visszatérni a gyorsforgalmi útra. A busz sofőrje túlélte a tragédiát, a rendőrök őrizetbe veszik.

Magyar Péter miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak.

További cikkek a témában:

The post Feltehetőleg elaludt a buszsofőr, aki 12 ember halálát okozta az M3-as autópályán first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Égiháború moshatja el a BL döntőt Budapesten

30 centi eső egyetlen nap alatt – többen elmerült autóban fulladtak meg Japánban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.25Ft
16 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 16 Aug 2026 15:40 UTC
Latest change: 16 Aug 2026 15:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF313.83Ft
16 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 16 Aug 2026 15:40 UTC
Latest change: 16 Aug 2026 15:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »