Gajdos László személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a Mohu-koncesszió ügyében

A hulladékgazdálkodási koncesszió felülvizsgálatával kapcsolatos kérdések tisztázására a minisztériumba hívta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselőt.

A tárcavezető péntek délutáni posztjában azt írta, nagyra tartja a most állatorvosként dolgozó korábbi politikus munkásságát, de úgy véli, információhiányból adódó tévedései nem állják meg a helyüket a Mohu-rendszer vizsgálatával kapcsolatban.

Gajdos visszautasította Hadházy felvetéseit, miszerint a minisztériumban káosz lenne; elmondása szerint az újonnan létrejött ÉKFM Szervezeti és Működési Szabályzata hónapok óta kész van és jóváhagyásra vár. 

Gajdos a posztban megerősítette, hogy a Mohu-koncesszió felülvizsgálatát Kertész-Káldosi Zsuzsanna államtitkár vezeti. Kitért arra is, hogy míg Hadházy már a vizsgálat megkezdése előtt kijelentette, hogy annak egyetlen eredménye a koncesszió felmondása lehet, a tárca „unalmasabb módszert” választott: előbb a tényeket, a jogi kereteket és a gazdasági, környezetvédelmi következményeket vizsgálják meg.

Gajdos úgy érzi, Hadházy gáncsolja

Ahogy arról a 24.hu korábban beszámolt, a teljes hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról szóló döntést nemrég Magyar Péter jelentette be, miután a Mohu a panaszok szerint nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit. Gajdos László ezzel összefüggésben a nyár folyamán is élesen kritizálta a vállalatot, amikor közbelépésére volt szükség a szolnoki szemétszállítási krízis megoldásához.

A miniszter a mostani üzenetében hangsúlyozta: a rendszer vizsgálatakor a jogi felelősség mellett arra is ügyelniük kell, hogy a hulladékellátás egyetlen napra sem állhat le. Gajdos szerint bár egy irányba tartanak, megnehezíti a haladást, hogy úgy érzi, Hadházy „út közben gáncsol”, ugyanakkor a megalapozott kritikát kifejezetten hasznosnak nevezte.

Frissítünk: Hadházy Ákos elfogadta Gajdos László meghívását

Hadházy Ákos elfogadta a miniszter meghívását. A volt képviselő péntek este a közösségi oldalán jelezte, és válaszában reagált Gajdos László azon állítására is, miszerint tévedés lenne a minisztériumi Szervezeti és Működési Szabályzat (SzMSz) hiánya.

 

Hadházy hangsúlyozta, hogy ezt nem ő találta ki, hanem egy közérdekű adatigénylésre kapott hivatalos minisztériumi válaszban írták, hogy a tárcának nincs érvényes, elfogadott dokumentuma. A korábbi politikus egy péntek reggeli posztjában már közzétette ezt az adatigénylést, amelyből elmondása szerint az is kiderült, hogy a helyettes államtitkároknak nem készült feladat- és hatásköri leírás. Hadházy hozzátette, a találkozón azt is szeretné kideríteni, hogy a Mol korábbi vezető jogászának mi a feladatköre a minisztérium helyettes államtitkáraként.

 

A posztban Hadházy megerősítette korábbi álláspontját, miszerint a Mohu-rendszer felmondása nem lehet kérdés. Úgy fogalmazott, hogy a koncessziós kiírás „személyre szabott” és „törvénytelen” volt, a Mol pedig „lerohasztotta” az egész ágazatot.

The post Gajdos László személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a Mohu-koncesszió ügyében first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Lélegeztetőgép-túlbeszerzés: igazi baloldali folklórt élesztenek újjá Magyar Péterék

Fradiváros-ügy: utóellenőrzést kérnek Kubatovék, vitatják a Belügyminisztérium megállapításait

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.99Ft
05 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 07:20 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 07:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.69Ft
05 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 07:20 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 07:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »