Miért Igazoltak Keveset? És Miért Nem Tudtak Eladni? – Hiába A Nagy Szavak, Még Mindig Káosz Uralkodik A MU Vezetőségében

A Guardian számítása szerint a Manchester United 2013 és 2025 között több mint 2,1 milliárd fontot költött átigazolásokra, miközben a játékoseladásokból származó bevétele messze elmaradt a riválisokétól.

2024 óta ugyanakkor az átfazonírozott klubvezetés csúcsán Omar Berrada vezérigazgató áll, aki a Manchester Citytől érkezett, alatta Jason Wilcox futballigazgató felel az első csapatot, az akadémiát, valamint a játékosmegfigyelést és -kiválasztást átfogó futballstratégiáért. A játékospiac szakmai oldalának kulcsembere Christopher Vivell, aki korábban a Red Bull Salzburgnál és az RB Leipzignél dolgozott, és abból a futballiskolából érkezett, amely fiatal, fejlődőképes játékosok korai felismerésére és értéknövelésére épít.

Mögöttük további specialisták dolgoznak: Mike Sansoni, a Mercedes Forma–1-es csapatától érkező adatelemző és mesterségesintelligencia-vezető az analitikai hátteret építi, míg Matt Hargreaves a konkrét átigazolási és szerződéses tárgyalásokért felel.

Vagyis ebben a látszólag professzionális rendszerben már nem az történik, hogy az aktuális edző összeír néhány nevet, a klub pedig megpróbálja megszerezni őket. A szakmai vezetés meghatározza, milyen játékosra van szükség, Vivell csapata feltérképezi a piacot, az adat- és scouting részleg megszűri a jelölteket, majd a vezetők döntenek arról, kiért érdemes valóban pénzt adni.

Ez legalábbis az elmélet.

Hol jobban, hol rosszabbul működik, de összességében az elmúlt nyarak azt bizonyítják, a Manchester United nem sztárjátékosokat vásárol, hanem inkább középcsapatok húzóembereit szerződteti, hogy azok náluk érhessék el teljesítményük plafonját. Emellett kockázatot is vállalnak, nagy pénzt fizetve európai tehetségekért – gondoljunk csak Lenny Yoróra vagy Benjamin Seskóra.

Casemiro = Tielemans, Santos, Baleba?

Szeptember 1-jén lezárult az átigazolási piac a Premier League-kluboknál, a United egy második számú kapus mellett három kész futballistát igazolt:

Youri Tielemanst az Aston Villából,
Andrey Santost a Chelsea kispadjáról,
és Carlos Balebát a Brightonból, aki kézzel-lábbal jött volna már tavaly is.

Ők a távozó Casemirót pótolják majd, egyúttal a vezetőség középpályát megújító ambíciójába illeszkedik a szerződtetésük.

Mindeközben a védelem nem erősödött, továbbra is a százszor elüldözött Harry Maguire a védelem legtöbbször hadra fogható figurája, Matthijs de Ligt, Lisandro Martinez pedig egymásnak adják a kilincset az orvosi szobában. Yoro és Ayden Heaven egyelőre epizodisták, a szélsőhátvédek sora pedig aggasztóan középszerű: Luke Shaw, Diogo Dalot és Noussair Mazraoui messze vannak attól a top szinttől, ahová a United szeretne tartozni.

Mindez rávilágít arra, hogy az új vezetésen belül sincs teljes egyetértés abban, miként kellene újjáépíteni a Manchester Unitedet. És milyen gyorsasággal. A klub előtt ugyanis alapvetően két út áll:

továbbra is megpróbálhatják relatíve drágán megvásárolni a Premier League-ben már bizonyított, gyorsan beépíthető játékosokat, mint Cunha, Mbeumo, Tielemans és Santos, így stabilan produkálva a BL-helyezést érő pozíciót a bajnoki tabellán – ám ennél nagyobb ambíciók aligha lehetnek velük.
Vagy elfogadhatják, hogy az elitbe való visszakapaszkodás több évet felölelő projekt lesz, amelyhez fiatal, olcsóbban megszerezhető és fejleszthető játékosokra érdemes építeni, akik, ha nem válnak be, tehetségük nyomán akár profittal tovább lehet őket adni.

A 27 főt számláló szenior csapat létszámra nem tűnik elegendőnek minden fronton, főleg, hogy a MU tele van sérülékeny játékosokkal.