„Bár enyhült a nyílt romaellenesség Magyarországon, de a kirekesztés még mindig norma” – számolt be lapunk közel egy hónapja annak a kutatásnak az eredményeiről, ami nem sokkal később komoly vitát gerjesztett a témával foglalkozó társadalomtudósok körében. Olyannyira, hogy az ELTE TK Szociológiai Intézete néhány hete külön megbeszélést is szervezett róla a témában jártas szakemberek meghívásával. A kutatás készítői közül személyesen Simonovits Borbála, rajta kívül Maszlag Fanni és Messing Vera szociológusok, valamint Kertesi Gábor közgazdász vett részt a vitán, amit Molnár György közgazdász moderált.

A vita szokatlanul hevesre sikerült, így megkértük a résztvevőket (Kertesi Gábor írásban küldte el reflexióit), hogy mondják el, miképpen látják azt a három fő problémát, ami körül a legtöbb nézeteltérés alakult ki.

• Az első és érthető módon a legtöbb vitát gerjesztő kérdés: az előítéletek mérésekor szabad-e egy kutatásban olyan mondatokat leírni, mint hogy „a bűnözés a cigányok vérében van”.
• A második: vajon attól, hogy megtudjuk, mennyire előítéletesek az emberek, lehet-e ezekből az eredményekből a diszkriminatív vagy rasszista cselekedetekre következtetni?
• A harmadik: szabad-e harminc év különbséggel, teljesen eltérő módszerekkel készült felmérések eredményeit összehasonlítani?

A vitát kirobbantó, a 2025-ös előítéleteket mérő survey egy nagyobb kutatási program egyik eleme volt. Készítői − Simonovits Borbála, testvére, Simonovits Gábor, Váradi Luca és Biszák Otília szociológusok – nem kizárólag attitűdöket mértek, hanem terepkísérletekkel, kvalitatív interjúkkal és más módszerekkel is vizsgálták a romákkal szembeni diszkriminációt, többek között a lakhatás és a munkaerőpiac területén.

A kérdőív többféle módon mérte a romaellenességet: nemcsak a klasszikus, korábbi kutatásokból átvett, nyílt előítéleteket mérő állításokat vizsgálta, hanem figyelembe vette a társadalmi távolságot, a különböző csoportokhoz kapcsolódó sztereotípiákat, a becsmérlő beszéd elfogadhatóságát, valamint konkrét diszkriminatív helyzeteket is. Ez utóbbiaknál azt kérdezték, hogy a válaszadó maga elfogadhatónak tartja-e az adott gyakorlatot; hogy szerinte a magyarok többsége elfogadhatónak tartja-e azt, és hogy milyen gyakran fordul elő szerinte Magyarországon. Vagyis a kérdőív külön próbálta mérni az egyéni attitűdöt, az észlelt társadalmi normát és a diszkrimináció észlelt elterjedtségét.

Íme az a négy, 1994 és 2011 között több hullámban is lekérdezett, majd 2025-ös kutatásban megismételt állítás, ami vihart kavart. Közülük három önmagában nézve kifejezetten rasszista, azon belül az egyik ráadásul még biologizáló jellegű is.

• „Minden roma gyermeknek joga van ahhoz, hogy a nem romákkal közös iskolai osztályokban tanuljon.”
• „A romák gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni.”
• „Csak helyeselni lehet, hogy még vannak olyan szórakozóhelyek, ahová romákat nem engednek be.”
• „A bűnözési hajlam a cigányok vérében van.”

A válaszadóknak mindegyik állítás után négyfokú skálán kellett jelezniük, hogy mennyire értenek vele egyet: egyáltalán nem értek egyet – inkább nem értek egyet – inkább egyetértek – teljesen egyetértek. Az eredmény: a megkérdezettek közel 60 százaléka egyetért a negyedik, legdurvább rasszista állítással; több mint 40 százalékuk elfogadhatónak tartja a romák kizárását a szórakozóhelyekről, és több mint 20 százalékuk támogatja a roma gyerekek iskolai elkülönítését.

Ezek az állítások olyan gondolatokat normalizálnak, amiknek nem kellene normálisnak lenniük

Az egyik oldalon az az érv áll, hogy ha tudni akarjuk, változott-e valamit az emberek nyílt előítéletessége, ugyanazt kell kérdezni, mint a korábbi kérdőívekben, mert ha átírjuk a kérdéseket, többé nem tudjuk, hogy a társadalom változott-e meg, vagy csak a mérőeszköz. A másik oldalon viszont az a kérdés merül fel, hogy valóban semlegesek-e a fenti biologizáló és rasszista állítások, és nem alakítják-e már önmagukban is az attitűdöket, ha legitim válaszlehetőségként vannak felkínálva.

„Ha ilyen módon írjuk le ezeket az állításokat, akkor ezek már önmagukban is erősíthetik az előítéleteket, mert normalizálnak olyan gondolatokat, amiknek nem kéne normálisnak lenniük” – mondta kérdésünkre Maszlag Fanni szociológus, az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet egyetemi adjunktusa, aki roma származású kutatóként különösen azt sérelmezi, hogy a kutatási kérdések megfogalmazásába egyáltalán nem vontak be roma szakembereket, így az ő tapasztalataik és tudásuk egyáltalán nem jelenik meg ebben a kérdéssorban. „Mindig csak a végén hívnak minket, hogy reflektáljunk az eredményekre − mint ahogy ezen a vitán is, ami a Szociológiai Intézetben zajlott – és ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy azért szólnak nekem, mert roma vagyok, vagy azért, mert szociológus, és én is hasonló témákkal foglalkozom, vagy jaj de jó, mert akkor most megtalálták bennem a kettő metszetét.”

Forrás