Hiába ment nagyot Hamilton, egy buta hiba miatt megbüntették

Lewis Hamilton három rajthelyes büntetést kapott a Magyar Nagydíjon, mivel feltartotta a gyors körön lévő Oscar Piastrit. A hétszeres világbajnok így az ötödik helyről kezdi majd a magyarországi Forma-1-es futamot.

Hamilton a második leggyorsabb volt Lando Norris mögött, de már a leintés pillanatában kétséges volt, hogy megtarthatja-e a helyét, ugyanis egy ponton megzavarta egy kanyarban Piastrit a Q3 hajrájában. Az időmérő után be is idézték a versenybírák, végül három rajthelyes büntetést kapott.

Későn szóltunk neki, így már nem tehetett semmit, hiszen a kanyar közepén járt. Sárga zászlós jelzés volt érvényben, ő ebből semmit sem érzékelt

– mondta a Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur, aki magára vállalta a felelősséget. Megjegyezte még, hogy a jelenlegi szabályok mellett amúgy sem tudni, hol helyezkedik majd el Hamilton az első kör végén.

Kimi Antonellit is megbüntették

A vb-éllovas olasz a megengedettnél gyorsabban hajtott a végén, amikor sárga zászló volt érvényben, amiért az három rajthelyes büntetést kapott.

A büntetés azt jelenti, hogy a pole-ból induló Lando Norris mellől Charles Leclerc rajtolhat majd, a második sorban Piastri és Max Verstappen lesznek, őket követi Hamilton, George Russell, majd Antonelli és Isack Hadjar.

Kapcsolódó
Lando Norris
A Hungaroringen szakadt meg egy nagy sorozat a Forma-1-ben

Utólagos vizsgálatok még átírhatják a rajtsorrendet.

The post Hiába ment nagyot Hamilton, egy buta hiba miatt megbüntették first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok

Méhes Károly: A beszéd

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.29Ft
26 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Jul 2026 23:40 UTC
Latest change: 25 Jul 2026 23:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.59Ft
26 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Jul 2026 23:40 UTC
Latest change: 25 Jul 2026 23:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »