A gyenyiszovai embert 2010-ben azonosították először, amikor a kutatók egy szibériai barlangban talált ujjcsont DNS-ét vizsgálva rájöttek, hogy az nem a modern emberhez és nem is a neandervölgyiekhez tartozik. Azóta kiderült, hogy ez az ősi embercsoport nagyjából 300 ezer és 45 ezer évvel ezelőtt Ázsia hatalmas területén élt Szibériától a Tibeti-fennsíkon át Délkelet-Ázsiáig, és génjei ma is megtalálhatók számos ázsiai és óceániai népcsoportban. Csontjaiból azonban nagyon kevés került elő, ezért máig nem volt világos, milyen testi jegyek alapján lehet egy leletet biztosan gyenyiszovainak tekinteni. Ebben hozott most áttörést az a Nature-ben megjelent tanulmány, amely az észak-kínai Hopej tartományban, Hszücsiajaónál (Xujiayao) talált leleteket vizsgálta.

A hszücsiajaói lelőhelyen 1976 és 1979 között feltárt húsz emberi maradvány (koponyarészek, állkapcsok, fogak) legalább 16, különböző életkorú egyéntől származik, és nagyjából 200-140 ezer évesek. A leleteket sokáig nem tudták egyértelműen besorolni, és egyes kutatók 2024-ben külön fajként, Homo juluensis néven írták le őket. A Pekingi Gerinces Őslénytani és Paleoantropológiai Intézet kutatói, Fu Csiao-mej és Hszing Szung vezetésével most két csontból ősi fehérjetöredékeket nyertek ki. Ezekben egy olyan aminosav-változást találtak, amely a gyenyiszovaiak ismert genetikai jelzője, és amely sem a modern embereknél, sem a neandervölgyieknél nem fordul elő. A fehérjeelemzés azért különösen hasznos, mert a fehérjék sokkal tovább megmaradnak, mint a DNS, amely ilyen régi leletekben többnyire már lebomlott.

Mivel a hszücsiajaói leletek molekuláris módszerekkel is igazoltan gyenyiszovaiak, a kutatók referenciaként használhatták őket, és először állíthatták össze, mely testi jegyek jellemzőek erre a csoportra. Ezek közé tartozik az alacsony és széles agykoponya, a vastag koponyacsontok és az előzápfogak egyszerűbb rágófelszíne. Egyes vonások a Homo erectusra emlékeztetnek, mások a későbbi emberfajokéhoz hasonlítanak. Az arcról a hszücsiajaói leletekből nem maradt fenn semmi, ezt a kutatók más lelőhelyek, köztük a tavaly gyenyiszovaiként azonosított harbini koponya alapján rekonstruálták.

Eszerint a gyenyiszovai embernek alacsony, csapott homloka, hátrafelé ívelő, masszív szemöldökíve, szögletes szemüregei, lapos arccsontjai és mérsékelten kiemelkedő orrnyerge volt, állkapcsa pedig alig ugrott előre.

A kutatók szerint ezzel a gyenyiszovai ember a főként genetikai nyomokból ismert rejtélyes csoportból olyan ősemberré válik, amelyet a csontjai alapján is fel lehet ismerni, és össze lehet hasonlítani más leletekkel. A Nature beszámolójában megszólaló Fabrice Demeter, a Koppenhágai Egyetem paleoantropológusa úgy látja, az eredmény tovább erősíti azt a képet, hogy a gyenyiszovaiak széles körben elterjedt és változatos embercsoport lehettek.

Kapcsolódó cikkek:

Forrás