Lázár János engedély nélkül létesített napelemparkot a 13 millióra büntetett birtokán

Nemcsak teniszpálya, hanem napelempark és tó is épült engedély nélkül Lázár János volt építési és közlekedési miniszter erdő besorolású batidai birtokán – írta az Átlátszó. A lapnak a kormányhivatal árulta el, hogy miért kapta a fideszes politikus a 13 millió forintos bírságot, amelyről nemrég Lázár maga számolt be a közösségi oldalán.

A kormányhivatal az Átlátszónak megerősítette, hogy az érintett erdőrészletek engedély nélküli igénybevétele miatt kapta a büntetést Lázár, akit egyúttal köteleztek arra, hogy

utak, teniszpálya, parkosított részek, tavak és környezete, napelempark, 2 db gazdasági épület elhelyezése miatt, az engedély nélküli igénybevétel során kialakult állapotot szüntesse meg, és gondoskodjon a helyreállításról.

Lázár a múlt héten közzétett Facebook-bejegyzésében közzétett ugyan egy felsorolást az elmúlt években végzett beruházásairól, de a tavak és a napelempark például kimaradt belőle.

A volt építésügyi miniszter elismerte, hogy mulasztást követett el, amikor nem fordult hivatalos engedélyért a hatóságokhoz, de azt írta, hogy szándékos jogsértést nem valósított meg, és az építkezések során egyetlen fát sem vágott ki.

The post Lázár János engedély nélkül létesített napelemparkot a 13 millióra büntetett birtokán first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Ki rakja ki leggyorsabban? Gyors kirakók versenyeznek az idővel a vb-n

Kiemelést kap a magyar teniszválogatott a Davis Kupa-selejtezőre

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.72Ft
22 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Sep 2026 22:00 UTC
Latest change: 21 Sep 2026 21:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.46Ft
22 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Sep 2026 22:00 UTC
Latest change: 21 Sep 2026 21:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »