„Magunk alól húztuk ki a vizet” – újra mozgó homokdűnék jelenhetnek meg a Kiskunságban

Az évezredek során a Kárpát-medence közepén az északról délnek tartó Duna medre folyamatosan nyugat felé mozgott. Mire elérte jelenlegi vonalát, mintegy egymillió hektáros területen nagy mennyiségű homokot hagyott hátra maga után, ezt a Duna–Tisza közének nagy részét kitevő területet nevezzük ma Kiskunságnak vagy Homokhátságnak. A középkorban a túllegeltetés miatt komoly elsivatagosodás jelentkezett itt, mozgó homokdűnék uralták a tájat, ám a folyamatot fásítással, erdőtelepítésekkel sikerült megállítani. Eddig. Az elmúlt másfél vízhiányos évtized során körülbelül 6-8 milliárd köbméter víz tűnt el a felszín alól, a kutak kiszáradnak, a térség egyre inkább a sivatagosodás jeleit mutatja. Nem kizárt, hogy hamarosan újra mozgó homokdűnék jelennek meg ezen az óriási területen.

A Homokhátság kiszáradása jelenleg az Alföld egyik legsúlyosabb problémája, amely ellen tenni kell. A szárazodás azonban nem vezethető vissza egyetlen okra: a klímaváltozás mellett a táj korábbi átalakítása, a belvízelvezető csatornák kiépítése, a homokfásítás, a folyószabályozások és a növekvő vízhasználat egyaránt szerepet játszanak benne. E jelenség összetett okait és a lehetséges válaszokat mutatja be a WWF Magyarország gondozásában és a MOSAIC projekt keretében készült háromrészes dokumentumfilm-sorozat.

A film a 24.hu-n látható online felületen először, a három részt három egymást követő hétvégén mutatjuk be. „Olyan, mint egy lyukas kád” – jelen első epizód magát a problémát tárja fel: bemutatja, hogyan tűnik el a víz a Homokhátságról, milyen folyamatok állnak a kiszáradás hátterében:

A második rész már a lehetséges megoldásokkal foglalkozik, többek között az alulról szerveződő helyi vízőrző csoportok munkájával, míg a harmadik a mezőgazdaságra gyakorolt hatásokat és az alkalmazkodáshoz szükséges tájhasználatváltás lehetőségeit veszi sorra.

És mi a MOSAIC projekt? A jobb földhasználati döntések érdekében indított, az Európai Unió által támogatott program elsődleges célja megérteni, hogyan születnek a földhasználatra vonatkozó döntések, és ezekben milyen mértékben jelennek meg a klímaváltozás és a biodiverzitás kérdései. Ezt követően helyi lakosokkal és szervezetekkel együttműködve szakpolitikai műhelyeket hoznak létre hat helyszínen (Belgiumban, Dániában, Magyarországon, Portugáliában, Svájcban, és lesz egy európai szintű műhely) egy-egy esettanulmányhoz kapcsolódva. A WWF Magyarország és az ESSRG kutatóműhely vezetésével működő magyar Szakpolitikai Műhely célja, hogy a vízhiánnyal évtizedek óta küzdő Homokhátság térségében feltárja a területhasználati döntések hátterét, és szakpolitikai javaslatokat dolgozzon ki a problémák megoldására.

The post „Magunk alól húztuk ki a vizet” – újra mozgó homokdűnék jelenhetnek meg a Kiskunságban first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Szörnyethalt a buszsofőr, 25 gyerekkel rohant a fának Hirdnél

Megtalálták az Ozorán eltűnt fiatal férfi holttestét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.86Ft
06 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Sep 2026 18:35 UTC
Latest change: 06 Sep 2026 18:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.87Ft
06 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Sep 2026 18:35 UTC
Latest change: 06 Sep 2026 18:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »