Nem rendkívüli felismerés, mégis célszerű rögzíteni: a sport iránt érdeklődő magyar emberek alapvetően futball- és olimpiacentrikusak. Úgy értve, hogy a labdarúgáson túl a többi testmozgás szurkolói szinten csak négyévente hoz lázba tényleg tömegeket. A futball iránti érdeklődés széles körű és állandó – már-már függetlenül a minőségétől –, hozzá képest minden egyéb szubkulturális jelenség. Emezeknek is megvan a táboruk – mint a jégkorongnak vagy a dartsnak, hogy a saját kedveceimet említsem –, melyek részesei az apróbb rezdülésekre is figyelnek, az értő és elkötelezett hívek azonban nincsenek sokan. Sokan csak olyankor lesznek, ha jön London, Rio de Janeiro, Tokió, Párizs, Los Angeles. Ez az olyan klasszikus magyar sikersportágakra is igaz, mint a kajak-kenu, a vívás vagy a vízilabda.

És pontosan ilyen lenne az úszás is – ha nem lenne Milák Kristóf. Azaz ha Milák Kristóf nem lenne olyan, amilyen. Ha Milák Kristóf másmilyen lenne, akkor az imént véget ért párizsi úszó Európa-bajnokság garantáltan jóval kevesebb vizet zavart volna, mint így. Szubkulturális esemény lett volna az emberek sokaságának szemében, amit észre sem vesznek, mert nem annyira fontos.

A magyar úszósportnak Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok óta – a magyar delfin mellesleg menő futballista, sőt a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is volt – akadt jó pár extraklasszisa az elmúlt bő évszázadban. Huszonheten vannak, akik olimpiát és/vagy világbajnokságot bírtak nyerni, többen mindkettőt, néhányan csak az egyiket vagy a másikat. Olyan is előfordult, hogy ugyanabban az időszakban voltak többen is a csúcsok csúcsán, legyen elég Egerszegi Krisztinát és Darnyi Tamást felhozni itt. Hasonló a helyzet most is: Kós Hubertnek és Milák Kristófnak is van már aranya olimpiáról és világbajnokságról, és bizonyára lesz még módjuk gyarapítani ezek számát, mindketten fantasztikusak.

És mindketten kitettek magukért a héten Párizsban is. Bár Kós Hubert három aranyérmet nyert (200 háton, 200 vegyesen és a 4×100-as gyorsváltó tagjaként), Milák Kristóf pedig kettőt (a gyorsváltó mellett 100 pillangón), mégis utóbbi az, aki miatt igazán emlékezetes marad az Európa-bajnokság. A 2021-es tokiói olimpia óta nem először történik így, és nagy valószínűséggel nem utoljára.

Hogy miért Milák Kristóf az, aki rendre ellopja a show-t, azt mostanra nem is olyan nehéz megmagyarázni. Azért, mert az embereknek szükségük van olyan figurákra, akik másmilyenek. És akik akkor is megcsinálják, amikor sokan arra számítanak, hogy most már aztán tényleg nem fogják megcsinálni.

Forrás