NB I: ötgólos thrillerrel indult a forduló

Az újonc Vasas 3-2-re legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Az angyalföldiek két vereséget követően a sikerükkel feljöttek a második helyre, míg a vendégek immár három kör óta nyeretlenek.

A Szpari vezetőedzője, Bódog Tamás ezúttal sem ülhetett a kispadon négymeccses eltiltása miatt, nélküle egy-egy győzelem, döntetlen mellett kétszer kikapott az együttes.

Lendületesen kezdték a meccset a csapatok, de az első percekben a Vasas volt veszélyesebb, mégis a vendégek szereztek vezetést: Tóth Milán labdavesztése után Hős megpattanó lövése talált utat az angyalföldi kapuba.

A nyírségiek nem örülhettek sokáig, mert egy bal oldali akció végén Koszta egyenlített három perccel később. Negyedóra elteltével visszább vettek a csapatok a tempóból, így ezt követően inkább a két büntetőterület között folyt a játék, csupán egy-két távoli lövéssel próbálkoztak a játékosok, de nagy védése egyik kapusnak sem volt. A szünet előtt ismét Vasas volt veszélyesebb, előbb les miatt még érvénytelenítették a kiugró Tóth találatát, de a ráadásban Kovácsréti 18 méteres szabadrúgásból védhetetlenül tekert a jobb sarokba, így a fővárosiak vonultak pihenőre előnnyel.

A folytatásban kiegyenlített volt a küzdelem, kevés helyzettel. A vendégek kissé váratlanul egyenlítettek, amikor egy bal oldali szöglet után Benczenleitner fejelt a hálóba. A bekapott gól után felpörgött a Vasas, amely az első nagy lehetőségét még elpuskázta, aztán egy mintaszerű, gyors akció végén a korábban Nyíregyházán futballozó Kovácsréti második góljával ismét megszerezte a vezetést.

A hajrában Benczenleitner kiállítása megpecsételte a Nyíregyháza sorsát, a hazai csapat többször eldönthette volna a három pont sorsát, mivel nem sikerült, így a hosszabbításban azért izgulnia kellett, hogy megőrizze minimális előnyét a lefújásig.

Kapcsolódó
Kubatov Gábor

The post NB I: ötgólos thrillerrel indult a forduló first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Halálbüntetést is kaphat a Charlie Kirk megölésével vádolt férfi, aki ártatlannak vallja magát

A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 4.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.19Ft
05 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 03:15 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.85Ft
05 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 03:15 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »