Poloskák helyett csótányok: utcára mentek India magukra hagyott fiataljai, a rendőrség kőkeményen csapott le rájuk

Több ezer, magukra csótányként hivatkozó fiatal próbált meg hétfőn Újdelhiben, India fővárosában a parlamenthez vonulni, de rendkívüli erőteljes hatósági fellépéssel találták szemben magukat: rohamrendőrök rohanták le őket, és botokkal ütöttek, akit csak értek.

A tüntetők elsősorban az oktatási miniszter lemondását és a felsőoktatási vizsgarendszer teljes reformját követelték, de az elégedetlenségük nyílt kihívást jelent a kritikát és ellenzéki hangokat rosszul tűrő Modi-kormány egésze számára. Az indiai gazdaság ugyan az elmúlt évtizedben nagyot növekedett, de ezt a növekedést nem tapasztalta meg mindenki egyformán, és a húszas-harmincas korosztályban kiugróan magas a munkanélküliek aránya.

A hétfői erőszakos jelenetek után a kormány egyszerre nevezi terroristáknak a fiatalokat, közben azonban most először le is ültek tárgyalni velük. A fiatalok ügyét az ellenzéki pártok is elkezdték felkarolni, szerdán tiltakozások miatt fel is kellett függeszteni a parlament ülését.

Viccnek indult, komolyra fordult


Forrás

Érdekességek

South Carolina Senate poll shows surprising frontrunner: Trey Gowdy

Nyomoz a rendőrség a Kréta és a Neptun Palkovics-közeli cégcsoportja ügyében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.86Ft
23 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 06:20 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 06:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.35Ft
23 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 06:20 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 06:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »