Oroszbarát bábállamba menekülhetett Magyarországról a körözött lengyel politikus

Lengyel sajtóértesülések szerint a PiS parlamenti képviselője és korábbi igazságügyminiszter-helyettes, Marcin Romanowski állítólag Transznisztriában, Moldova orosz megszállás alatt álló szakadár régiójában tartózkodik. A lengyel lapok az RMF FM rádióra hivatkozva valószínűsítik, hogy Romanowski a terület fővárosában, Tiraszpolban van.

Romanowski eddig Magyarországon kapott politikai menedéket, ám a választások után menekülőre fogta, és nyoma veszett. Most azonban a varsói kerületi bíróságra hivatalos kérvény érkezett tőle, amelynek a feladójaként a transznisztriai székhelyű Tiraszpolból származó címet adott meg, így a lengyel hatóságok azonnal beazonosították a tartózkodási helyét. A politikus azért fordult a bírósághoz, mert kérvényében garanciát kért arra, hogy az ellene kiadott elfogatóparancs felfüggesztésével szabadlábon védekezhessen a lengyel eljárásban.

Romanowski egykori felettesével, a volt igazságügyminiszter Zbigniew Ziobróval együtt kapott másfél éve menedékjogot Magyarországon, mert Lengyelországban több büntetőügy indult ellenük. Miután Magyar Péter kilátásba helyezte, hogy a Tisza kormányalakítása után kiadják őket Lengyelországnak, Ziobro az Egyesült Államokba menekült, Romanowski hollétéről azonban mindezidáig nem lehetett tudni.

Most úgy tűnik, hogy nemzetközileg el nem ismert, de facto orosz ellenőrzés alatt álló területekre menekült, ahol a helyi hatóságok és az orosz befolyás miatt a lengyel és a nemzetközi jogalkalmazó szervek gyakorlatilag képtelenek intézkedni ellene vagy elérni a kiadatását. Mivel pedig a PiS – és általában a lengyel közvélemény – erősen oroszellenes, újabb botrányt jelenthet, ha Romanowski az Oroszország által kontrollált, törvényen kívüli szakadár régióból próbál alkudozni a lengyel bírósággal. (WP Wiadomosci)


Forrás

Érdekességek

Messy Michigan primary leaves Democrats licking wounds

Agrárminisztérium: A Hungarikum Program a jelenlegi formájában nem maradhat fenn

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.47Ft
12 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Aug 2026 20:15 UTC
Latest change: 12 Aug 2026 20:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.28Ft
12 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Aug 2026 20:15 UTC
Latest change: 12 Aug 2026 20:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »